Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az emberek harmada vásárol csak ugyanannyit, mint egy éve.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint az infláció a januári csúcs után februártól fokozatosan mérséklődni kezdett, de éves összevetésben még így is 25,2 százalékon állt márciusban. Az élelmiszerek ára ugyanebben az időszakban ennél jelentősebb mértékben, 42,6 százalékkal emelkedett. A lista első három helyét a tojás, a tejtermékek, valamint a vajak és vajkrémek foglalják el, 70 százalék körüli drágulással. A felsorolás végén a liszt és az étolaj szerepel, ennél a két élelmiszernél 10 százalék alatti elmozdulást mért a KSH.
Az infláció és az áremelkedések jelentős hatással bírnak az emberek vásárlási szokásaira is, melyet az OTP Bank friss kutatása is alátámaszt. A hitelintézet megbízásából készített felmérés eredménye mutatja, hogy az infláció a hitelkártyával rendelkezők csaknem felét (46 százalékát) késztette arra, hogy a megelőző évhez képest változtasson az élelmiszervásárlásai gyakoriságán vagy összegén. Az arányokat tekintve a legtöbben azok vannak (16 százalék), akik többször járnak boltba, de alkalmanként kevesebbet fizetnek. A második legnépesebb csoportot azok alkotják (13 százalék), akik szintén gyakrabban keresik fel a boltokat, de a korábbinál többet költenek. A harmadik és a negyedik kategóriába pedig azok tartoznak (összességében 17 százalék), akik ritkábban, de nagyobb, vagy éppen ellenkezőleg, kisebb összegért vásárolnak. A kutatásból az is kiderült, hogy a hitelkártya használók valamivel több mint egyharmada (37 százaléka) nem változtatott a szokásain, ugyanannyit jár boltba és ugyanannyit költ, mint egy évvel korábban.
A felmérés készítői arra is rákérdeztek, hogy a hitelkártyabirtokosok milyen termékekért fizetnek a leggyakrabban hitelkártyával a válaszadók több lehetőséget is megjelölhettek, az arányokat tekintve az élelmiszerek kerültek az első helyre, 66 százalékos eredménnyel.
A kutatás eredményei alapján azok vannak a legtöbben a hitelkártyabirtokosok között, (48 százalék), akik 50 és 500 ezer forint között költenek havonta. Százból két hitelkártyás pedig félmillió forintnál is többet fizet ki ezzel a megoldással egy hónapban.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.