Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) székházában tartott sajtótájékoztatón kiemelte az egyház értékhordozó szerepét, amely szociális, oktatási intézményeiken keresztül is megjelenik.
Német László, az MKPK titkára arra hívta fel a figyelmet, hogy tavaly a katolikus, a református és az evangélikus egyház már közösen kampányolt a személyi jövedelemadó egy százalékáért, az idén csatlakozott a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) is. A reklám plakátján a felkelő nap és egy gyertya között - ezek a reménységet szimbolizálják - a négy történelmi egyház szimbóluma látható. A közös felhívásnak televíziós, rádiós és internetes változata egyaránt lesz, ugyanakkor óriásplakátokra nem kerülnek fel hirdetéseik.
A titkár közlése szerint kampányuknak köszönhetően tavaly a korábbi évhez képest 60 ezerrel többen, 440 ezren ajánlották fel személyi jövedelemadójuk egy százalékát, ez mintegy 20 százalékos anyagi növekedést jelent. Arról is szólt, hogy 2009-től az összes állami szja-bevételből minimum fél, maximum egy százalékot kapnak az egyházak.
Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke hangsúlyozta, hogy az egyházaknak közösségépítő tevékenységük is van, ami nem kis részben bizalmi tőkéjüknek köszönhető. Bölcskei méltatlankodásának adott hangot amiatt, hogy az APEH-től eddig soha nem kaptak részletes felvilágosítást arról: mely régióban kaptak több, és melyikben kevesebb felajánlást.
Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az egyházak társadalmi jelentőségét hangsúlyozva az idősek szolgálatát és a fiatalok nevelését emelte ki. A Mazsihisz elnöke, Feldmájer Péter kifejezésre juttatta: az egyház és a vallás gyógyírt jelent az emberek különböző problémáira, például a magányosságra, az emberek közötti kapcsolatokat erősíti, emiatt nagyon fontos a magyar társadalmi életben.
A történelmi egyházak közösen kampányolnak az szja-felajánlásokért
A négy történelmi egyház vezetője közös sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet a személyi jövedelemadó egy százalékának felajánlására. Az eseményen ehhez kapcsolódóan az egyházak társadalmi hasznosságáról, a szolidaritásról, a közjó szolgálatáról, és a közbizalom gondozásáról esett szó.
NKA-botrány: elvitték az otthonából a Fidesz-frakció egyik munkatársát
A Mol nem működteti tovább a kekváját, amivel a határon túli focit, az MCC-fesztet és Káel Csabát támogatták Orbánék alatt
Házkutatást tartottak a Családbarát Magyarország Központnál
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Csendben növekedhet, mégis jó eséllyel gyógyítható: mit kell tudni a follikuláris pajzsmirigyrákról?
Két hét alatt 7 milliárdot spórolt a közmédia vezetése
1,8 milliárdért szerződött a Hazajáró gyártócégével az MTVA
Elzavarja a kutyás strandot Keszthely
Elárulták, miért fordult vissza Klein Dávid a Broad Peak alól
Jelentkezz a HVG gyakornoki programjára!
Ha érdekelnek a hírek és belülről is megismernéd a sajtó működését, írj nekünk!