szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kedden diákok találtak rá iskolájuk mellett egy férfi holttestére, aki még júniusban tűnt el. Mint utóbb kiderült, a halottról többen is képeket készítettek, amit aztán szétküldtek ismerősöknek és feltöltöttek az internetre is.

Az idős ember holttestét kedden délután a békéscsabai Trefort Ágoston Szakközépiskola tanulói találták meg, miközben az udvarról kirúgott focilabdát keresték a környéken – írja a Békés Megyei Online. Egyelőre nem világos, hogy kik fedezték föl először a halottat, illetve ki készítette az első fotókat, de a hírhez érkezett kommentekből kiderül, hogy többen is megkapták ezeket a felvételeket.

„Az információ régen is, most is hatalom volt, ezért versenyeznek az elsőbbségért ebben a szomorú ügyben, amely kissé a katasztrófaturizmusra emlékeztet” - mondta el az oldalnak Szabóné dr. Kállai Klára klinikai szakpszichológus. Szerinte a diákok nem tudtak mit kezdeni a helyzettel és úgy próbálták a saját negatív érzéseiket feldolgozni, hogy „dicsekedtek” a látottakkal.

A cikkhez érkezett hozzászólásokat olvasva Gajdács Tibor iskolaigazgató beszélt az érintett gyerekekkel a történtekről, ő úgy véli, hogy nincs szükségük pszichológus segítségére, mivel már tisztázták a történteket.

A lap által megkérdezett ügyvéd szerint az, hogy a gyerekek fényképeztek és szétküldik az interneten, telefonon a felvételeket, jogi aggályokat vet fel, így a hozzátartozók és az örökösök a halott személy emlékének meggyalázása miatt perelhetnének.

MTI Világ

Földrengés a Kaukázusban, kilengtek a házak

Erős földrengés rázta meg szombaton hajnalban Oroszország észak-kaukázusi térségét, a természeti csapás legalább 12 ember halálát okozta Csecsenföldön, több mint 100 embert különböző sérülésekkel kórházban ápolnak - jelentette szombaton este az NTV televízió a helyi egészségügyi minisztérium adataira hivatkozva.

Eltűnt magyar ikerpárt keres a rendőrség Skóciában

Eltűnt magyar ikerpárt keres a rendőrség Skóciában

„Naiv, kivitelezhetetlen vagy értelmetlen” – Vitézy Dávid reagált Lázár János vasútfejlesztési ötleteire

„Naiv, kivitelezhetetlen vagy értelmetlen” – Vitézy Dávid reagált Lázár János vasútfejlesztési ötleteire

Egy egri bikavér lett 2024 legjobb vörösbora

Egy egri bikavér lett 2024 legjobb vörösbora

Az NGM szerint „vártnál sokkal kedvezőbb”, hogy a kormány csak 2,6 ezer milliárd forinttal költekezett túl 2024-ben

Az NGM szerint „vártnál sokkal kedvezőbb”, hogy a kormány csak 2,6 ezer milliárd forinttal költekezett túl 2024-ben