Szenvedélyes beszédben kelt őszödi beszédének védelmére Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a Belvárosi Szabadegyetemen tartott lakossági fórumán, azt az utóbbi 20 év legbátrabb beszédének, nevezte. Rutinszerűen ostorozta Orbánt, akit felelőssé tett a Jobbik várható parlamentbe jutásáért.
|
|
Áprilisi lemondása óta először beszélt nyilvános rendezvényenGyurcsány Ferenc volt miniszterelnök. Mint az inforadio.hu tudósításából kitűnik, a Fideszt a a rendetlenség és a káosz apostolának aposztrofálta, amelyik szembefordult a törvényes renddel és normákkal. Eltérően Mesterházy kiegyensúlyozott értékelésétől, (az elmúlt évek kormányzati politikája is felelős a Jobbik megerősödéséért) Gyurcsány szerint Orbán személyesen felelős azért, amiért a Jobbik minden valószínűség szerint parlamenti párt lesz, továbbá "a Jobbik megfertőzte a Fideszt, és nem lehet látni a határt a két párt között". .,
Gyurcsány méltata az elmúlt 20 év sikereit, a 2002 utáni kormányzati teljesítményt, kiemelve az autópálya-építkezéseket. "Mondják azt mindenkinek, hogy volt itt egy kormány, aminek volt kedve építkezni, és volt hozzá bátorsága és tehetsége! Volt előtte egy másik kormány, az is épített: hét kilométert, a hétszázát, hetet!" Mindenki merítsen erőt az őszödi beszédből – hívta fel a hallgatóságot. Saját vállát veregetve megjegyezte: "az őszödi beszéd a legbátrabb személyes szembenézés '90 óta a magyar politika felhalmozott hazugságai után. Ha annyi bátorság lett volna mindannyiunkban, mint amennyi …bátorság bennem, akkor az őszödi beszédet ma nem hazugságbeszédnek hívnák, hanem igazságbeszédnek. A beszéddel egy baj volt, hogy lehetett volna még bátrabb"- fejtegette Gyurcsány Ferenc.
hvg.hu/inforadio.hu


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#8)
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#8)













Az őszödi beszédben szó volt arról, hogy éveken át többletet kellene termelnie a költségvetésnek ahhoz hogy helyrebillenjen az ország. (hallgassátok vissza) Ehelyett a kormány a "csak" 3,8 % os hiány lehetőségét kommunikálja példátlan sikerként, ami az adósság további növekedését jelenti. A bátortalan őszödi beszédből sem valósult meg semmi, még mindig tele van az ország rosszul működő hivatalokkal, eü intézményekkel és legalább 300000 felesleges közalkalmazottal. Hol van itt a bátorság?
Véleményem szerint a Jobbik az MSZP és a Fidesz iránti közös utálat következménye, a teljes depresszió és apátia folyománya, és mivel felelős kormányunk van, ezért azokért a hibákért is, melyet a Fidesz provokációinak köszönhetnek, őket teszem felelőssé. Nem érdekel, hogy mit miért nem sikerült megcsinálni, a lényeg az hogy nem sikerült. Miért nem tetszettek akkor lemondani?