szerző:
FH/Hírszerző
Tetszett a cikk?

Pintér Sándor belügyminiszter azonnal mondjon le, mert tájékozatlan és alkalmatlan Rubi Gergely jobbikos képviselő szerint.

A településen hétfő óta járőröző Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületet irányító Rubi Gergely elmondta: a polgárőrök folyamatos vegzálásnak vannak kitéve. Szerinte a belügyminiszternek hiányosak az ismeretei, amikor arra hivatkozik: az egyesület tagjai jogszabályt sértenek a járőrözéssel. Eddig 290 alkalommal igazoltatták a Hajdúhadházon - illetve a szomszédos Tégláson és Bocskaikertben is - járőröző feketeruhásokat a rendőrök, de egyszer sem indult ellenük szabálysértési eljárás. Ebből a képviselő arra következtet: nem sértenek jogszabályt a szolgálattal.

Azzal viszont - tette hozzá Rubi Gergely -, hogy a belügyminiszter távozásra szólította fel a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjait, köztük a negyven helybéli egyenruhást is, magát tette nemkívánatos személlyé Hajdúhadházon Pintér Sándor. A belügyminisztert ezért lemondásra szólította fel a jobbikos képviselő. "Mondjon le, és azonnal adja át a helyét alkalmas személynek" - fogalmazott a honatya. A Független Hírügynökség kérdésére, hogy kit lát alkalmasnak a belügyminiszteri posztra, Rubi Gergely azt felelte: "Például magamat." Majd hozzátette: "Lenhard Balázst, Apáti Istvánt, és sorolhatnám, az egész Jobbik-frakció alkalmas a feladatra."

A Független Hírügynökség kérdésére elmondta azt is: már kiürítették Hajdúhadházon az önkormányzati vendégházat, miután Csáfordi Dénes fideszes polgármester visszavonta a kérelmükre korábban kiadott engedélyt. Rubi Gergely korábban azt kérte a polgármestertől, hadd vegye bérbe az üresen álló önkormányzati vendégházat politikustársai számára. A polgármester ezt előbb engedélyezte, majd miután egyre több jelzés érkezett a városházára, hogy a szálláshelyen a Szebb Jövőért PolgárőrEgyesület tagjai vannak, pénteken visszavonta az engedélyt, a szálláshely elhagyására kérte a vendégeket.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!