Aggasztó, hogy Észak-Korea ismét rakétaindítást tervez, ezzel "egyértelműen megsérti" az ENSZ Biztonsági Tanácsának azon határozatát, amely megtiltotta, hogy bármilyen célból ballisztikus rakétát indítson el. Budapest felszólítja Phenjant, hogy azonnal álljon el ettől a tervétől, és tegyen eleget nemzetközi kötelezettségeinek, köztük annak, hogy engedelmeskedik a BT határozatainak - tette hozzá.
Schmitt Pál Észak-Korea miatt aggódik
Magyarország további lépéseket tesz a nagyfokon dúsított urán hazai készletének csökkentésében, és folytatja a nukleáris anyagok illetve létesítmények biztonságának növelését, összhangban annak a csúcsértekezletnek a szellemével, amelyet a napokban rendeznek meg Szöulban - jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök a Yonhap hírügynökségnek adott és pénteken megjelent interjújában.
Véget ért az Orbán-korszak a sportújságírók szövetségénél
Ne kívánjuk a magyar gyerekeknek azt a stresszt, amin a Pisa-teszt bajnok országok diákjai átmennek
A Vidéki Prókátor üzent Mráznak: Hiteled többé nem lesz, örülj a lopott pénznek
Mráz Ágoston Sámuel: Volt jó adatunk is, csak nem hittük el
A Nézőpont vezetője elmondta, mi volt a legnagyobb mellélövésük.
Trump valóra váltotta Hszi álmát
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.