És akkor fél évvel a választás után már nem csak a NER emberei mondanak le

Több lemondás és majdnem lemondás borzolta a kedélyeket; tovább tárgyaltak az EU költségvetéséről; Trump nagy segítséget adott Putyinnak. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.

Váratlanul sok lemondásról szóló hír érkezett alig néhány nap leforgása alatt, nagyrészt egymástól független okokból. Személyes okokra hivatkozva mondott le Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára, állítása szerint teljesen véletlenül percekkel az után, hogy Tárkányi Zsolt államtitkár a Facebookon bírálta, de a HVG biztos forrásokból úgy értesült – és ezt az információnkat később a Telex is megerősítette –, hogy volt pillanat, amikor felmerült Kapitány István távozása is. A miniszter később arról írt, hogy nem mondott le (ami kétségtelen, ezt nem is állította senki). A kormány energetikai kirakója egyébként is meglepően alakul, új vezetője lett az energiahivatalnak és a Mavirnak is, a két kulcspozíció betöltésének körülményei pedig nem azt az irányt jelzik, hogy a politika korlátozni szeretné magát az energetikában.

Nem kormánytagok is távoztak: lemondott Nagy László, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöke, ugyanígy tett a felszámolók egyesületének (hivatalos hosszú nevén a Reorganizációs és Fizetésképtelenségi Szakértők Egyesületének) majdnem teljes elnöksége. Önként hagyta abba a munkáját Láng István vízügyi főigazgató – szakmai pályafutása a víz levezetéséhez kötődik, most viszont épp a vízmegtartás került fókuszba. Sőt, távozott a Spontán Privatizációt és a Közvagyon Elvesztését Feltáró Vizsgálóbizottság éléről Sárosi József tiszás képviselő is, a sok elfoglaltságára hivatkozva, nem sokkal az után, hogy Hadházy Ákos azt írta, ő is érintett a paksi földmutyiban.

A politikusok szerte a világon azt találgatják, mi lesz most az orosz-ukrán háborúval és az energiaügyekkel, miután Donald Trump újra tett egy nagy lépést Oroszország kisegítése felé. A Putyinnal között dízelmegállapodásra még Trump saját pártjának néhány szenátora is úgy reagált, hogy azt vissza kellene vonni, az olasz miniszterelnök arról beszélt, hogy ezzel legitimálja Trump az ukrán városokat lövő Oroszországot, és azt sem nehéz észrevenni, hogy az amerikai elnök a saját családtagjait is helyzetbe hozta az egyezséggel. Ukrajna a fronton is megérezte az amerikai támogatás csökkenését, a Starlink leállítása komoly katonai kockázatot jelent – az EU eközben megígérte, hogy folytatja a segítségnyújtást. Azt, hogy Elon Musk Starlinkjének időszakos leállítását ki rendelte el, hivatalosan nem közölték, de ez önmagában egy riasztó fejlemény volt Ukrajna számára, hát még az, hogy az oroszok is dolgoznak már a saját hasonló rendszerükön.

Trump elnök orosz üzemanyaggal nyomná le a az árakat
SAUL LOEB / AFP

Magyarországon az üzemanyagárak hetek óta gyakorlatilag változatlanok, miközben semmi olyan piaci tényező nincsen, amely az alacsony árakat indokolná. A független kutasok azzal vádolják a Molt, hogy erőfölényével visszaélve nyomottan tartja az üzemanyagok árát, ezzel lehetetlen helyzetbe hozva a többi szereplőt.

Ennyi súlyos téma mellett már-már a kis hírek közé került le két olyan téma, amely pedig hosszú távon is nagyon fontos lehet Magyarország számára. Az egyik ilyen az, hogy lezárult Magyarországgal szemben közel négy éve megindított jogállamisági eljárás, így felszabadult 4,2 milliárd euró forrás. Petri Bernadett-tel, a közvetlen források lehívását segítő kormányzati szerv, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda vezetőjével beszéltünk arról, hogy mi történhet most, és mire lehet elég a pályázóknak a következő egy év. Ehhez képest már-már aprópénznek tűnhet, pedig szintén jelentős az a 92 milliárd forint, amit azok után kap meg Magyarország, hogy a lezárultak a tárgyalások a Norvég Alappal.

A másik ilyen ügy az EU-csúcs. Ennek az egyik – számunkra különösen fontos – áttörése Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij találkozója volt, de nagyon sokat számít az a hosszú és nehéz munka is, hogy az EU következő hétéves költségvetésével kapcsolatos álláspontokat próbálják valahogyan közelíteni egymáshoz. A magyar miniszterelnök is jelezte, hogy a mostani formában még nem tartja elfogadhatónak a büdzsé tervét, de ezzel közel sincs egyedül. Az ír elnökség 8 százalékkal csökkentené a költségvetést az Európai Bizottság tervéhez képest, erre a parlamenti tárgyalók nemet mondtak, de több ország még nagyobb vágást kért. Az EU különösen aggódhat a jövő évi francia elnökválasztás miatt, ahol az egész európai integráció jövője is megkérdőjeleződhet - a franciák egyébként is rossz gazdasági helyzetből indulnak, emiatt egyre többen aggódnak a piacokon.

A hét képe: annyira alacsony a Duna, hogy már gömbmászóka is előkerült a mederből.

Eldurvult az üzengetés a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara előző és mostani vezetői között. Parragh László egy kiszivárgott belső levélben parazitáknak nevezte és lopással vádolta meg a mostani elnökséget, az állításait pedig utóbb nyilvánosan is vállalta: azzal vádolja Nagy Elekéket, hogy a kamara az új székházát túlárazottan vásárolta, illetve különféle tanácsadói és egyéb szerződéseken keresztül „eltüntették” a székházvásárlásra az ő elnöksége alatt félretett milliárd forintokat. A mostani elnökség visszautasította a vádakat és a stílust is. De Parragh arról is beszélt, hogy amikor még ő volt a kamara elnöke, akkor elvárás volt, hogy az állami támogatásból fizetett programok kommunikációs munkájára Balásy Gyula cégeivel szerződjenek.

Gömbmászóka a Dunában. 2026.10.14.
HVG / Földes András

Nagy Elek a HVG-nek adott interjújában reagált arra, hogy a miniszterelnök arról beszélt, személyes megtisztulást vár a kamaráknál. Erre azt mondta: „a feladatom az, hogy a jogszabályi változásokig stabilan átvezessem a Kamarát ezen az átmeneti időszakon, utána viszont átadnám a stafétabotot”. Arra a kérdésünkre, hogy miért lépett be Orbán Viktor Digitális Polgári Körébe, azt válaszolta: egy ismerőse kérésére, magánemberként tette ezt.

Balásy Gyula neve nem csak Parragh nyilatkozatában került szóba. Kiderült, hogy az állami Agrárközgazdasági Intézetnek nyugodtan dolgozhat tovább a NER kedvenc kommunikációs emberének cége, mert nem látnak okoz a megállapodás felbontására. Eltűnt viszont Balásy cégei közül a Lounge Communication. Sőt, miután megvált ettől a vállalatától, a cég egyedül maradt új tulajdonosa úgy döntött, hogy a nevet is megváltoztatja.

A NER-hez kapcsolódó cégügyek közül most lett nyilvános, hogy már 2022-ben Orbán Viktor apjának cégétől rendelték az iváncsai akkugyárhoz a köveket, valamint hogy innen szerzett be követ 3,8 milliárdért a V-Híd is – ez utóbbi cég ellen a Déli Körvasút projekt ügye miatt a GVH eljárást indított. A Bayer Construct közzétette, hogy már a csődeljárása előtt nagyot esett a bevétele, és az is kiderült, hogy a Matolcsy-kör kedvenc építőcége már jócskán veszteségesként is milliárdokért vett ingatlanokat és járműveket.

A legfontosabb céges hír aztán a hét utolsó munkaóráiban érkezett: a 444 úgy értesült, megállapodás születhetett arról, hogy a V-Híd Építő Zrt.-t Mészáros Lőrincék eladják az osztrák PORR építővállalatnak.

A kormányunk legnagyobb, hosszú távra szóló ígérete az euróbevezetés – ennek a részleteiről beszéltünk Kolozsi Pál Péterrel, a GKI szakmai igazgatójával, aki azt fejtette ki: az euróbevezetés nagyobb stabilitást hozhat, de nem oldja meg önmagában a gazdaság bajait. A többéves stagnálásból kilábalhatunk szerinte, de az még kérdéses, hogy a növekedés tartós marad-e. A következő hetek fontos témája lesz a vagyonadó is – a közvélemény támogatja az elképzelést, a vállalkozók nem igazán.

Kolozsi Pál Péter, a GKI szakmai igazgatója 2026
HVG / Veres Viktor

A harmadik nagy ígéret, az elszámoltatás kapcsán pedig az derült ki: hiába kérték ki a közpénzes magántőkealapok tényleges tulajdonosait, továbbra sem tudjuk, hogy kik a konstrukció haszonélvezői. Többek közt Jellinekhez, Lázárhoz, Tiborczhoz, vagy éppen Nagy Mártonhoz köthető sok százmilliárdnyi közpénzhez jutó alapok végső tulajdonosait úgy fedi homály, hogy azt a szabályok szerint elvileg nem tehetnék meg.

Két amerikai közgazdász, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta a közgazdasági Nobel-díjat azért, ahogy megmutatták, hogyan alakítják a gazdaságot az egyéni és vállalati döntések, és miként lehet a stabilizációs lépéseket arra alapozni, hogy a nagy makrogazdasági mutatók helyett a mikroökonómiát használják.

A gond ugyanis ott van, hogy a gazdasági folyamatokat egyéni és céges döntések millióinak sorozata alakítja, ezeket pedig nagyon nehéz pontosan előre jelezni. Hall bemutatta, hogy ha a képletek bonyolítása helyett megtaláljuk, kik azok, akik a tankönyvi példáktól eltérően viselkednek, akkor máris jobban működnek az elméletek, Woodford pedig arról írt sokat, hogy a kormányok és a jegybankok miként tudják ezt a tudást hasznosítani – a Nobel-díj odaítélői szerint ez is sokat segített abban, hogy a Covid vagy az évtizedünk két energiaválsága ne okozzon annyira hosszan tartó és mély krízist, mint amilyen az 1929-es világválság vagy az 1970-es évek olajválságai voltak.

Nyitóképünkön Tótth András lemondott államtitkár látható. Fotó: HVG / Veres Viktor

Hozzászólások