szerző:
hvg.hu

Még a Lex Tiborcz hatályba lépése előtt számoltatná el a komplett kormányt az Együtt. Juhász Péter tudja, hogy ez legfeljebb szimbolikus akció, de pártja eddig is sokszor szerezhetett kellemetlen perceket Orbánéknak a Fidesz gyanús ügyeinek felhánytorgatásával.

Kíváncsian várjuk, hogy Rogán Antal mikor járul hozzá, hogy megbecsüljük, honnan lehet pénze egy közel 300 négyzetméternyi Pasa parki ingatlanhoz, ahol egymillió forint fölött vannak a négyzetméterárak, vagy hogy Szijjártó Péter mikor visz el a szabójához, ahol egymillió forintért vásárolt zakót

– mondta Juhász Péter, az Együtt önkormányzati képviselője, aki nagyon szereti megnehezíteni Rogán életét, mint az a vele készített interjúnkból kiderült.

©

Az V. kerületi képviselő még azelőtt kezdeményezne az összes kormánytag ellen vagyonosodási vizsgálatot, hogy jövőre életbe lép az új szabályozás, a Lex Tiborcz. Juhász emlékeztetett, hogy a januárban életbe lépő szabályozás alapján csak akkor lehet vizsgálni egy kormánytag vagy családtagja vagyonosodását, ha ahhoz ő maga is hozzájárul, és akkor is csak becsléssel. A törvény életbe lépése előtt az ellenzék még megpróbál hajrázni, és minden kormánytag ellen kérik az eljárás lefolytatását.

Az akció várható eredményét jól jelzi, hogy Juhász szerint is inkább szimbolikus kezdeményezésről van szó. Ettől függetlenül az Együtt a saját eszközeivel igyekszik minden gyanús ügyet megvizsgálni, amiből ha jogi lépés nem is, de politikai előnyük bőven származhat.

Szigetvári Viktor pártja egyébként is igyekszik helyi ügyeken kereszül maga mellé állítani a választókat. A IX. kerületben Baranyi Krisztina az Illatos úti szennyezések feltárásával foglalkozik már lassan két éve, például talajvizsgálatra is ő kalapozta össze először a pénzt. Juhász pedig szintén 2014 óta veszi elő sorra az V. kerületi gyanús ingatlanügyleteket, ami miatt nyomoz is az ügyészség a fideszes önkormányzat környékén. A legfrissebb fejlemény ezügyben, hogy Juhász 130 milliót ajánlott egy luxuslakásért, amit korábban 78 millióért passzolt volna el az önkormányzat saját ügyvédjének.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!