Kedves olvasóimtól olykor szemrehányásokat kapok, mert nem ereszkedem le a magyarországi közélet mélyeibe, és túl messziről nézem a honi valóságot. Igyekszem ezt a hiányosságomat pótolni, és viselkedésemet korrigálni.

Két rémületes nyilatkozatot olvastam a napokban. Az elsőt Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke adta; a tapasztalt és kitűnően informált politikus és elemző, egykori magas rangú kormányhivatalnok azt mondja – és úgy látom, nem beszél a vakvilágba –, hogy a „demokratikus ellenzék”-nek nevezett politikai tájegységben a nagyobb pártok (az MSZP és a DK) voltaképpen nem törekszenek a következő országgyűlési választások megnyerésére. Ettől függetlenül – vagy evvel összefüggésben, ki tudja – az MSZP-nek még az ellenzékisége is puhul számos kérdésben, bár a rituális, üres Orbán-szidalmazás nem szűnik. Tehát az MSZP nemcsak beletörődött az állandó ellenzéki szerepbe, hanem ezt a szerepet is átalakítja, mérsékli; pedig ha belátja, hogy nincs sok veszteni valója, akár radikálisabb is lehetne, mint eddig.

Szigetvári Viktor: "Politikai vallásokból nem épül kormányváltás"

A nagyobb ellenzéki pártok nem akarnak igazából győzni: az MSZP lemészárolja egyetlen alkalmas miniszterelnök-jelöltjét, a DK pedig nem hajlandó megújítani magát politikai-kulturális értelemben - nyilatkozta a hvg.hu-nak az Együtt elnöke. Szigetvári ma szomorúbb, mint fél évvel ezelőtt, de nagyobb benne az elszánás: ha odajutna, államosítaná a legszűkebb Orbán-érdekkör vagyonát Garancsitól Mészáros Lőrincig.

Az a benyomása támad az embernek, hogy Botka László (szegedi szocialista polgármester) vezető szerepe is azért szűnt meg, mert neki lehettek volna esélyei 2018-ban.

Ezek szerint a magyarországi politikai helyzet még annál is sötétebb, mint amit hittünk. Én a múltkor politikai és világnézeti szempontok szerint írtam az MSZP-ről, de ilyesformán teljesen naiv voltam. Talán.

Úgyhogy a néha kissé bizarr Szanyi Tibor (az MSZP európai képviselője, aki a párt elnöki tisztére jelöltette magát – sikertelenül) gyanakvásai többet jelentenének, mint a vesztes jelölt bosszúját? Ki gondolta volna? Én biztos nem. Elnézést.

Szigetvári Viktor a DK (Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök pártja) riasztó taktikai húzásairól (médiatechnikájáról) is beszámol – ezekről jobb nem tudni, éjszakai nyugodalmunk zavartalansága végett.

Mintha valamiféle hallgatólagos – vagy talán ennél is konkrétabb – deal lenne a háttérben némely ellenzéki körök és a kormányzat között. Lehetséges ez? Elképzelhető ez? Nem tudom elhinni. De Szigetvári mondatait olvasva bizonyára sokan elbizonytalanodtunk, pedig ő ezt nem állítja, csak igen finoman sejteti, ha jól értem. Ez rendkívül nyugtalanító.

De ez még semmi.

Schlecht Csaba – igazán nem szoktam közszereplők magánügyeibe ártani magam, de nem kellene a vezetéknevét magyarosítania, például „Liebeskind”-re vagy „Gutfreund”-ra, ami mindenkinek sokkal kellemesebb volna? –, aki mostanság a sors hullámaitól ostromlott  Simicska-médiabirodalom egyik keresztapja, a mai szemmel bájosan együgyű Kaya Ibrahim/Josip Tot-ügyecske egykori hőse azt mondja, hogy szerinte, akinek nincs a Simicskáétól különböző magánvéleménye, leginkább Vona Gábor (országgyűlési képviselő, a Jobbik nevezetű szélsőjobboldali párt elnöke) lenne alkalmas magyar miniszterelnöknek. Evvel beigazolta Orbán Viktor (országgyűlési képviselő, a Fidesz elnöke, Magyarország kurrens miniszterelnöke) gyanúját, amely szerint Simicska (a korábban őt támogató, és az Orbán jóvoltából [is] milliárdos oligarcha) a Jobbikot támogatja – pedig a most Simicska tulajdonában álló Magyar Nemzetből, amelynek mindig szorgalmas olvasója voltam, ez eddig nem tűnt ki egyértelműen: konzervatív lap maradt újkeletű Orbán-ellenessége mellett is, csak több ellenzéki dolgot ismertet, közöl, mint korábban, s mintha inkább az LMP-vel rokonszenveznék egy kicsit, amennyire ez kivehető. Ráadásul Európa-barátabb, mint régebben. Ennek alapján eddig nem adtam hitelt Orbán vádjainak. De ezt Schlecht médiaállamférfi jobban tudja, mint én.

Immár tehát nem pusztán csak a közvélemény-kutatási adatokból és a politikai hangulat, a világnézeti tendenciák ismeretéből következtetjük ki, hogy a Jobbik az ellenzék „vezető ereje”. Komolyabb információk is utalnak rá. A pénz. A pénzt mágnesként vonzza a hatalom, még a hatalom puszta esélye is. Ráadásul a jelenlegi kormány által fölépített, a délibábos-paranoid fantáziafasizmusra alapozott „intellektuális projektek” (lásd a sümegi „főiskoláról” a Magyar Narancs, a nyomtatott HVG hetilap, az Élet és Irodalom hideglelősen szórakoztató beszámolóit), amelyeket a Matolcsy-bank finanszíroz, a Jobbiknak épp úgy, sőt: még jobban megfelelnek, mint a távolról pártnak látszó tárgy, a Fidesz (amely nem párt, hanem párhuzamos államapparátus és gazdasági érdekcsoport) szükségleteinek. Ha ez így megy tovább, az egyik szélsőjobboldali szerveződés (a Fidesz-KDNP) lesz kormányon, a másik (a Jobbik) meg ellenzékben – mert nyerni azért valószínűleg mégis Orbán fog. A magyarországi politika nagyon mulatságos lesz. Az ellenzéki vagy kváziellenzéki médiákat, amint tudjuk (vö. itt) a legkülönfélébb – csakugyan erősen különböző – jobboldali vállalkozói csoportok vásárolják föl. Van, ahol még nem avatkoznak bele a szerkesztés irányvonalába, de ez bizonyára csak idő kérdése.

Hát ez a napi helyzet, nyájas olvasó.