Tudta, ha 2-es típusú cukorbetegségben szenved, a statisztika alapján nagyobb esélye van arra, hogy kapcsolódó betegségként megjelenik önnél a magas vérnyomás, a szívtáji fájdalom, esetleg szívinfarktusa lesz? Vagy hogy ha depressziós, elhízhat, netán más testi betegsége is kialakulhat? A Semmelweis Egyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem és Gazdaságtudományi Egyetem és a Manchesteri Egyetem közös projektjében 117 ezer brit (vagy legalábbis az Egyesült Királyság biobankjában szereplő) ember adatait elemezve térképre vitték, hogy milyen kapcsolatban áll egymással a 250 legfontosabb betegség.

A készítők szerint gyógyszerkutatóknak, orvosoknak vagy laikus érdeklődőknek (=betegek) is érdekes lehet a térképet böngészni, kiderülhet, hogy valakinek a többféle meglévő betegsége között valószínűsíthető-e direkt kapcsolat, vagy csak véletlen egybeesésről van szó – idézi a Semmelweis Egyetem közleménye Bagdy György tudományos rektorhelyettest. Ez fontos lehet a diagnózis, a szükséges vizsgálatok és a megfelelő gyógyszer megválasztása szempontjából – tette hozzá Juhász Gabriella, a Gyógyszerhatástani Intézet docense.

PLOS

Megnéztük az egyelőre angolul elérhető adatbázist, de csak nagyon gyakorlott laikusok számára ajánljuk: nekünk nem volt elég néhány kattintás, hogy térképen lássuk, feltételezett meglévő bajunk mellett mitől kéne félnünk még.

(Használati útmutató: kattintsa be a betegségcsoportok lenyíló fülében, mitől szenved ön. Amennyiben mindent megjelölt, kattintson a Show results gombra. A lentebb található térképen piros pontként jelenik meg az össze betegség, a pontok között esetleg megjelenő vonalak pedig az ezek közötti kapcsolatot mutatják be. Amennyiben arra kíváncsi, milyen összefüggések lehetnek, úgy a lenyíló fülekben kattintson a check all opcióra, akkor a térképen azt látja, mi mivel van összefüggésben)

Felhívtunk több orvost is megkérdezni, milyen jelentőségét látják ennek a térképnek.

„2600 betegem van, nem az adatbázisokat bújom, örülök, ha el tudom őket látni! Ha van időm, akkor inkább szakirodalmat olvasok”

– hűtötte le rögtön a várakozásokat egy fővárosi háziorvos, aki szerint ilyeneket akkor tanulmányoz az ember, ha például tudományos cikket írna, úgyhogy személy szerint nem nagyon látja, a hétköznapi gyógyításban mire menne egy ilyen adatbázissal.

„Egy orvos fordítva dolgozik. Nem a statisztikát nézem, hanem a beteget, a tünetek alapján gyógyítok.”

Amúgy szerinte a „gyilkos triász”, a magas vércukor, magas vérnyomás és a túlsúly.

Egy másik, vidéken praktizáló háziorvos úgy véli, a szűrővizsgálatoknál lehet ennek értelme. Ha látják, hogy egyes betegségek gyakran megjelennek együtt, akkor az egyik felbukkanása esetén érdemes lehet a többire is szűrni. Ugyanezt mondja Dénes Tamás, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke is. Szerinte minden újítás jó, ami növelheti a betegbiztonságot, a hatékonyabb betegellátást. Ezt a térképet teljességében nem ismeri, de azt mondja, támpontot adhat a háziorvosoknak, „komplexebben lehet látni a beteg helyzetét, a szűrőprogramoknál és a megelőzésnél adhat támpontot.”

Csakhogy, a magyar egészségügy nem tart itt. A vidéken praktizáló orvos azt mondja,

„a háziorvosi ellátásban tűzoltás folyik, a tünetek után megyünk, a mindennapi problémák megoldására megy el az energiánk.”

Az ilyen típusú előre gondolkodás Németországban például jól működne, ahol napi 15-20 fős a betegforgalom, nem 60-80, mint itthon. Szerinte egy ilyen adatbázis böngészését simán rá lehetne bízni a nővérre, amennyiben lenne keret plusz állásra. Most ugyanis egy asszisztenst finanszíroz az OEP, a többi az orvos zsebére megy.

„Úgy dolgozunk, hogy csak éljük túl a mai napot.”

Kérdezz, ha mersz

Személyes tapasztalat alapján nem hat jótékonyan az orvos-beteg kapcsolatra, ha utóbbinak van valami ötlete, kezelésre vonatkozó felvetése, azonban úgy tűnik, ez inkább orvosfüggő. A vidéken praktizáló háziorvos azt mondja, „nem játszom főorvost, ha jó ötlettel jön a beteg, elfogadom”. Mond egy konkrét példát is: egy köhögő betege rákérdezett, köpetváladéktenyésztést nem kellene-e kérni, mire ő bólintott, hogy de. Másik négyféle vizsgálatra gondolt, de felvette ezt is ötödiknek. Azért irányítani kell a dolgot, ha valaki bődületes hülyeséggel jön, azt nem fogadja el. Azzal nyugtat, kevés betegség tünetmentes, bizonyos vizsgálatokat felesleges túl gyakran ismételni.

„Az internetről sok okosságot össze lehet szedni, de sok félrevezető dolgot is.”

A fővárosi háziorvoshoz hiába menne valaki azzal, a neten olvasta, x betegsége mellé y, z, w is társulhat, rámutatna a belgyógyászat tankönyvre, hogy

„Látja, milyen vastag? Ez mind lehet az ön baja.”

A vezető tünet mentén indul el a diagnosztika – ismétli meg. Szerinte összeomlana az egészségügyi rendszer, ha nem tünetorientált lenne a kivizsgálás. Az viszont természetes, hogy például egy cukorbetegnél szemfenék vizsgálatot is végeztetnek, hogy kiderüljön, milyen állapotban vannak az erek, vagy egy, a lábában érszűkülettel jelentkező beteg estén más testrészeken is elvégzik a vizsgálatot.

MTI / Varga György

Bár a publikáció pár napja megjelent, egyik háziorvos sem hallott még róla.

Angol beteg ≠ magyar beteg

Poller Imre onkológus azt mondja, régóta ismert, hogy vannak halmozottan együtt járó betegségek, a lehetséges betegségkapcsolódások változásának, bővülésének a tudatosítása „kiemelten fontos és érdekes kérdés”, ám csak az általános statisztikák alapján nem lehet valós képet kapni. Nagy mennyiségű elemezhető adatot csak az egészségügyi finanszírozási rendszerekből lehet szerezni, de ezek alapján túl lehet dimenzionálni bizonyos kapcsolatokat, hiszen „kapcsolódónak gondolható, de nem a beteg aktuális fő panaszát okozó betegségek kivizsgálási-bizonyítási szintje gyakran nem üti meg a szükséges mértéket” – mondja az orvos.

„Azt, hogy mely betegséget veszünk nyilvántartásba és melyeket nem, függ attól is, hogy az aktuális ellátás során mely kezeléseket, vizsgálatokat finanszírozza az OEP.”

Azt, hogy nem pontos az adathalmaz, erősíti az egyik háziorvos nyilatkozónk is, aki azt mondja, nagyon sok betegségkód van, és ha egy orvosnak nincs affinitása az adminisztrációhoz, hajlamos olyan kódot megadni, amit ismer.

Poller Imre szerint bizonyos, hogy egy az egyben nem lehet az angol adatokat átültetni a magyar betegekre, nagyjából 70-75 százalékos lehet az átfedés, ugyanakkor e feltételezés igazolásához is több hónapos munkára lenne szükség. Angliában például 2/3-dal kevesebb a rákbetegség gyakorisága, mint Magyarországon, már ebből adódóan egészen más betegségkapcsolódási arányok következnek.

Túry Gergely

„A betegségkapcsolódások estében már az is nagy kérdés, hol húzzuk meg az egészség és betegség határát. Fontos szempont az ország, amelyben élünk, a környezet, az életmód. Mindez sokkal erősebb befolyással bír az emberre, mint ahogy azt gondolni szoktuk. És természetesen genetikailag is van eltérés a különböző populációk között, valamint az eltérő szociális körülményeket sem szabad elfelejtenünk, így már egy országon belül is más lesz a domináns betegségkapcsolódási arány.”

Azt is figyelembe kell venni, hogy a betegségek – így a kapcsolódók is – az orvosi kezelések, gyógyszerek hatására változnak, akár a kezelésektől függően is új betegségek alakulhatnak ki.

Szorongató tudás

Poller azt mondja, a kapcsolódó betegségek széles lehetőségének túlhangsúlyozása esetén fennáll annak a veszélye is, hogy laikusként ránézve egy ilyen adatállományra, az 1-2 krónikus betegséggel küzdő ember ok nélkül szorongani kezd, és arra gondolhat, biztos igazából más baja (is) van, csak még nem találták meg.

A kapcsolódó betegségek lehetőségének tudatosulása esetében az óvatos–egészségtudatos magatartás nyilván az lenne, ha a további lehetséges betegségekre is kér az ember kivizsgálást, de ez végeláthatatlan folyamatot eredményezne – teszi hozzá. „Nincs az az egészségügy, amely valós napi feladatai mellett még képes volna akár 10 ezer, magát egészségesnek érző embernél a teljes körű diagnosztikai eljárásokat elvégezni, és tudományos hitelességgel bebizonyítani, hogy igen ő (jelenleg) valóban egészséges.”

Ráadásul a magyar egészségügy a fennálló betegségeket sem mindig tudja kellő gyorsasággal, és kellő alapossággal kivizsgálni.

Az orvos habitusa, leterheltsége és a beteggel kialakult kapcsolata is meghatározhatja azt, miként reagál egy ilyen „extra”, de valahol mégis jogos és érthető kérésre. És még a leterhelt orvosoknál is fontos feladat az, hogy a kapcsolódó betegségcsoportok ismeretében ne csak a saját szakterületét érintő betegpanaszokra figyeljen, hanem már a legkisebb orvosi gyanú esetén jelezze betegének, lehet, hogy nemsokára szüksége lehet akár más szakághoz tartozó, célirányos vizsgálatokra.

Poller szerint azonban egy ilyen „összefüggő betegségek térképe” köztudatba épülése jó eszköz lehetne ahhoz, hogy az orvosok és a páciensek jobban megértsék egymást és jobb legyen az együttműködésük, főként ha egy ilyen „betegségtérkép” a hétköznapi ember számára is érthetővé téve és jól kommunikálva a komplex egészséges életmódra, és az egészség megtartására ösztönözne.