szerző:
hvg.hu

Az adatvédelmi hatóság elnöke a tanévkezdetre való tekintettel figyelmeztette a pedagógusokat a diákokról készült képek nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban. 16 éves kor felett már nem a szülő illetékes.

Az új tanév és az első szülői értekezletek közeli időpontja miatt az adatvédelmi hatóság felhívja a pedagógusok – kifejezetten az osztályfőnökök – figyelmét a diákokról iskolai rendezvények során készített fényképek nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos elvárásokról – írta csütörtöki közleményében Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság vezetője. Az alábbi szabályok óvodák, bölcsődék vagy kollégiumok esetében is érvényesek.

A gyermekekről készült felvételek személyes adatnak minősülnek, ezért kezelésükhöz szükséges az adatalany, illetve törvényes képviselőjének felhatalmazása. 14 év alatti gyermek esetében a szülő, 14-16 év között a szülő és a gyermek közösen,

16 év fölött pedig már kizárólag  a gyermek jogosult a hozzájárulás megadására.

Különélő vagy elvált szülők esetében csak az a szülő adhat érvényes adatkezelési nyilatkozatot, aki a szülői felügyeleti jogok gyakorlására jogosult – a nevelési, oktatási intézménynek azonban nem feladata, hogy ezt a kérdést mélységében vizsgálja, el kell fogadnia az erről szóló szülői tájékoztatást azzal, hogy vita esetén az ellentmondást az erre jogosult hatóságnak (gyámhatóság, bíróság) kell megoldania.

Tanácsos a tanév kezdetén írásban a szülői nyilatkozatokat azzal kapcsolatban bekérni, hogy van-e ellenvetésük gyermekük iskolai vagy óvodai honlapon való szerepeltetése ellen. Az általános felhatalmazás azonban nem azt jelenti, hogy az egyes fotózásokról előzetesen ne kellene tájékoztatást adni, és amennyiben valamelyik fénykép feltétele kifejezetten zavarja az érintett gyermeket vagy szülőt, törlési (vagy szöveg esetén helyesbítési) kérelmének haladéktalanul eleget kell tenni – írta a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.