szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az Emmi-nek gyanús a képzés, ami ott folyik.

A "társadalmi nemek tanulmánya" mesterszakon végzettek iránti igény a magyar munkaerőpiacon nem mutatható ki - indokolta a hvg.hu kérdésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma, miért szüntetik meg a társadalmi nemek tanulmánya képzést. Azzal folytatják, hogy a szak gazdasági szempontból nem racionális,

így joggal feltételezhetjük, hogy nem a munkaerőpiac igényeire reagálva hozták létre, és nem azért, hogy gyorsan és közvetlenül hasznosítható tudást kapjanak a hallgatók.

Azt nem árulták el, milyen hátsó szándékot feltételeznek. Az Emmi szerint kérdéses, hogy egy ilyen deklaráltan és felvállaltan alacsony hallgatói létszámmal indított szakok mennyire gazdaságosak és fenntarthatók. Ezt az érvet úgy hozza, hogy a mesterszak szakindítására leadott kérelemben eleve szerepelt, hogy maximum 18 főt vennének fel, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság ennek ismeretében támogatta a szakot.

Az Emmi szerint viszont ez így

más szakoktól vesz el erőforrásokat, rontja az egyetemek gazdasági stabilitását.

Ezeket a szempontokat pedig figyelembe kell venni. Azokra a kérdéseinkre nem válaszoltak, hogy miért nyár közepén küldték meg egyeztetésre a rendelettervezetet, amellyel megszüntetik a gender szakot, kivel egyezettek előtte. Nehéz nem ideológiai döntést feltételezni a háttérben, a korábbi kormányzati nyilatkozatok elég egyértelműek voltak: amit ők genderképzésnek gondolnak, az nem passzol a kormány értékrendjébe. Mindenesetre a kormánynak joga van egy tollvonással megszüntetni akkreditált képzést. A Magyar Akkreditációs Felsőoktatási Bizottság korábbi elnöke, Bazsa György szerint a szakok 3-5 évenkénti felülvizsgálata indokolt, azonban ilyen eseti megszüntetésekre nem lát indokot.

Korábban nem volt példa arra, hogy vélelmezhetően ideológiai megfontolásból szüntessenek vagy változtassanak meg egy szakot.

Meglepő fordulatként a Magyar Krónika főszerkesztője, a Demokrata újságírója, Bencsik Gábor is kiállt a genderképzés mellett, és bírálta a kormányt, amiért az csak 24 órát adott a rendelettervezet véleményezésére.

A CEU tanára, Pető Andrea a Facebook oldalára azt írta,

Társadalmi nemek tanulmánya mesterszak tartalmát egy 2016-os Emmi rendelet rögzítette,

amennyiben a készülő rendelet figyelmen kívül hagyná az illetékes szakemberek értékelését (melyet az EMMI még két évvel ezelőtt is megerősített), az azt az üzenetet hordozná, hogy Magyarországon az ideológiai-politikai szempontok felülírják a tanszabadság elvét. A kormányrendelet tervezete felsőoktatásba rendeleti úton való durva beavatkozás, mely komoly elemzés és konzultáció nélkül megszüntetne egy egyetemi szakot s ez kihatással lehet a magyar egyetemekre, a felsőoktatás minőségbiztosítására és a felsőoktatás nemzetközi kapcsolataira is.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!