Ezt nem láttuk jönni: a Magyar Krónika főszerkesztője bírálja a kormányt a gender szak beszántása miatt

A jelenlegi tervek szerint egy tollvonással eltörli a kormány a gender képzést, Bencsik Gábor szerint ez hiba.

  • hvg.hu hvg.hu
Ezt nem láttuk jönni: a Magyar Krónika főszerkesztője bírálja a kormányt a gender szak beszántása miatt

Eljött a pillanat, hogy a kormány politikáját támogató nemzeti keresztény konzervatív értelmiségiek megvédjék a kormányt saját rossz döntésétől

– írja Facebook-bejegyzésében Bencsik Gábor, a Magyar Krónika főszerkesztője. A hvg.hu úgy értesült, az Emmi és az Igazságügyi Minisztérium diktátumszerű rendeletmódosítással tiltaná be a gender szakot, az ELTE és a CEU 24 órát kapott a véleményezésre.

Bencsik szerint ha valóban ilyen rövid időt kaptak véleményezésre az egyetemek,

akkor szögezzük le, hogy egy egyetemmel, különösen húsba vágó kérdésekben nem szokás huszonnégy órás határidővel levelezni. Ez egyszerűen sértés, vagy ami még rosszabb, hatalmi arrogancia.

Kijárt volna nekik az idő. Azzal folytatja, "alapvető tájékozatlansággal van dolgunk: a gendertudomány ugyanis nem az, amit felületes újságírók írnak róla." (Azt már nem teszi hozzá, de amit ezután hoz fel, azt kormánypárti politikusok szájából is hallani.) A gender ugyanis

nem túltolt feminizmus, nem a család szétverése, nem kisgyerekek nemváltásának támogatása, nem tetszés szerinti biológiai nemek konstruálása. Hanem annak vizsgálata, hogy a biológiai nem miként jelenik meg a társadalomban. Márpedig megjelenik. És ennek ezer vonatkozása van. És ha ezeket nem ismerjük, hogyan akarjuk elérni például azt, hogy a társadalom visszanyerje a reprodukciós képességét? Hogyan akarjuk megtalálni az eszközöket ahhoz, hogy a férfiak és a nők újra szeressék a gyerekeket?

Az egész világon kutatják és oktatják a gendertudományokat, Bencsik szerint a szellemi műhelyekben bőven van "zabhegyezés is", túltolt feminizmus, számos tanszék pedig a liberalizmus fellegvára, más műhelyekben értékes munka folyik, "segít megértenünk, hogy miért viselkednek úgy az emberek, ahogy, és mit kellene tennünk, hogy jobban működjön a társadalom".

Nonszensznek tartja, hogy a magyar tudományosság ne kapcsolódhasson ebbe a folyamatba. A konfliktusoktól nem kell félni, a betiltás nem konfliktus.

Legyen gender szak, és mi, keresztény konzervatívok ütközzünk velük. Aki bízik a saját érvei erejében, az nem akarja betiltani az ellenfelét.

Azzal zár,

ne legyen hát igaz a hír. A kormány ne akadályozza meg a társadalmi nemek mesterszak további működését. Bízzon bennünk, nemzeti keresztény konzervatív értelmiségiekben, hogy megvédjük azokat az értékeket, amelyekkel azonosul.

 

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.