Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
A renitens utast leszállították, a sérültek nem igényeltek orvosi ellátást.
Budapesten szakította meg útját a török Pegasus Airlines Isztambulból Párizsba tartó járata – írja az airportal.hu. A Budapest Airport szerint azért, mert a fedélzeten összetűzés alakult ki az utasok között.
A járat pilótái Balatonfenyves térségében döntöttek a kényszerleszállás mellett, ezután Győr felé haladtak, majd később fordultak Budapest irányába.
A repülőgép helyi idő szerint 12 óra 1 perckor biztonságosan leszállt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A Repülőtéri Rendőri Igazgatóság a renitens utast a gépről eltávolította és kihallgatta. A sérültek nem kértek orvosi ellátást.
A gép a rendőri intézkedés után folytatta útját Párizs felé.
Az esemény nem akadályozta a légi közlekedést, a repülőtér működése zavartalan.
(Kapcsolt képünk illusztráció.)
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.