Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Március 15-től vezetik be a nagyobb boltok vasárnapi nyitva tartásának tilalmát. Az adventi időszakban és az év egy szabadon választható vasárnapján nyitva lehetnek az üzletek. Egy fideszes képviselő tartózkodott a szavazáson, egy KDNP-s pedig nemet mondott.
Megszavazta a parlament kedden "a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényt", így jövő március 15-étől a hét utolsó napján nem lehet majd dolgoztatni a kereskedelemben.
Az elfogadott törvény szövege megtalálható a parlament honlapján.
A KDNP szabad vasárnap néven ismert javaslatát - amelyet fideszes kezdeményezésre a tárgyalás során több ponton is átírtak – 119 igen szavazattal, 40 nem ellenében, 25 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.
A fideszes Bencsik János, ahogy előre megígérte, tartózkodott a szavazáson – legalábbis Török Gábor elemző szerint, mert a parlament honlapján nem találni Bencsik nevét a szavazók között. Bencsik frakciótársa, Kovács Sándor tartózkodott, a KDNP-s Hargitai János pedig nemmel szavazott. Tartózkodott a szavazáson a teljes Jobbik-frakció is. Orbán Viktor, Kósa Lajos, Szijjártó Péter, Tállai András, Seszták Miklós, Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc nem vett részt a szavazásban.
A jogszabályban kivételként rögzítették, hogy az adventi időszakban és az év egy szabadon választható vasárnapján nyitva lehetnek az üzletek.
Kivételek
A törvény azzal kapcsolatban is több kivételt tartalmaz, hogy mely boltok lehetnek nyitva vasárnaponként. Így például a 200 négyzetméternél kisebb üzletek kinyithatnak a hét utolsó napján, de csak a tulajdonos vagy családtagja dolgozhat benne.
Az Index listázta, milyen üzletek lehetnek még nyitva a 200 négyzetméternél kisebb boltokon kívül:
a nemzeti dohányboltok,
a gyógyszertárak,
A Liszt Ferenc repülőtéren lévő boltok,
a vasúti és buszpályaudvaron lévő üzletek,
a börtönökben lévő boltok,
a kórházakban működő boltok,
a piacok,
a vásári boltok,
a benzinkutak,
a laktanyákon belül működő boltok,
vendéglátóhelyek, szálláshelyek,
a világörökségi területen található üzletek,
a múzeumok
és a fürdők.
Benyújtották a javaslatot a vasárnapi bérpótlékról
Kedden benyújtották a parlamentnek Szatmáry Kristóf (Fidesz) és Harrach Péter (KDNP) törvényjavaslatát arról, hogy a kiskereskedelemben százszázalékos bérpótlék illeti meg a munkavállalót, ha vasárnap dolgozik.
Kivételt jelentenek a vendéglátást, a szabadidő eltöltésével közvetlenül összefüggő szolgáltatási tevékenységet és a kereskedelmi ügynöki tevékenységet folytató munkáltatónál foglalkoztatottak.
A törvény azt is rögzítené, hogy a munkavállaló vasárnap rendes munkaidőben történő munkavégzésre egy naptári hónapban legfeljebb két alkalommal kötelezhető. Ez a törvényjavaslat 2015. április 1-jén lépne hatályba.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”