A hazai zenei színtér egyértelműen üdvözölte az MR2 néven zenei adóvá lett Petőfi arculatváltását. A rádiócsatorna megélénkítette a hazai alternatív-popzenei szcénát. Vannak ugyanakkor, akik csalódottak, műfaji sokszínűséget vártak, ám mást kaptak, leginkább visszautasítást. Mit, miért játszik az MR2 Petőfi? Megkérdeztük, s egy szoftver segítségével statisztikákat is készítettünk.
A Magyar Rádió új arculattervei Sok fül tapad rájuk |
| Felkavart állóvíz |
| Az értékorientált hazai popzene képviselői - többnyire a BBC 1-ra, 2-ra és 6-re, valamint a Radio France 'Le Mouv' csatornájára hivatkozva - régóta mondták, kellene Magyarországon is egy közcsatorna, amely hangsúlyosan vállalja a hazai zenét. Viták övezik az MR2 profilváltását, amióta csak megtörtént. Az ORTT novemberben közigazgatási eljárást indított a Magyar Rádióval szemben, úgy ítélve meg, hogy a nyáron új profillal startolt MR2-Petőfi rádió nem tesz eleget közszolgálati műsorszolgáltatási kötelezettségeinek. A kereskedelmi rádiók igazságtalan versenyelőnyt emlegettek, az ütközetek jelenleg is tartanak. Közszereplők és művészek fizetett újsághirdetésben keltek az MR2 védelmére, ám a gesztust többen támadták, mert a hirdetést a rádió fizette. |
Az, hogy a közrádió több hazai zenét vállalhatna, már 2003-ban, az emlékezetes PANKKK programot előkészítő vitákban, a „rockzenészek versus kultúrpolitika” tárgyú szócsatákban felmerült. Akkor a zenészek így érveltek: több lejátszás nagyobb érdeklődést generál, az pedig több koncertet, ami végső soron a magyarországi zenét és a klubéletet segíti. A lejátszások pénzt is generálnak, amelyből az Artisjus (Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület) és az EJI (Előadóművészi Jogvédő Iroda) a pályázatai útján többet tud visszaáramoltatni a színtérbe.
Nemcsak a zeneszerető fiatalok örültek az új Petőfinek, de a hazai zenei színtér leginkább „alternatívnak” nevezett (bár jobbára populáris zenét játszó) része is, amely alig jutott be a kereskedelmi média falai közé. Azt remélték, hogy az MR2 szélesre tárja a kaput, s mindenfélét lejátszik majd, ami ma Magyarországon készül. Saját bevallása szerint 70-30 százalékban játszik külföldi, illetve magyar zenét az MR2, s ha minden tíz dalból három hazai, abba beleférne a mai magyar zenei sokféleség. Gondolta a szcéna.
Az MR2 honlapján, a „Bemutatkozunk” menüpont alatt így definiálja magát: "(…) a fiatal felnőtteket szólítja meg az új műsorstruktúrával, amelyben a zene játssza a főszerepet. (...) külön hangsúlyt fektet a fiatal hazai tehetségekre. (...)"
„Az a vicc, hogy a régi Petőfi egy teljes lemezünket lejátszotta az újdonságokat bemutató műsorában” – mondják a ColorStarosok. Savanyú a szőlő? Nem tagadják, igen. De mégis legfőképpen azt kifogásolják, az „új Petőfiben” nincsenek szerkesztett, műfajok szerint válogató műsorok, s a szerkesztők kompetenciáját is kétségbe vonják. Szerintük, ha egy közszolgálati adó a popzenei színtérre lép, annak sokféleségét be kellene mutatnia. Hiteles szerkesztőkkel, világos profilokkal és szempontokkal.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#101)
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#101)











Ha meghallom ezt: "nagyon zene" már kezdődik is az anyázás.Nekem nemondja meg senki,hogy miaz ami nagyon zene!!! Vannak néha jó muzsikák,de az egész,egy nagy sz@r.<br> Csináltak volna egy külön adót ennek .<br>De ez így olcsó volt.Sokaknak az állásába került.Helyette van néhány DJ (vagy mi). Ez hol közszolgálat?<br>