„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Életének 83. évében Nagyváradon elhunyt Szombati Gille Ottó nyugalmazott színházi rendező. Búcsúztatását szerdán tartják.
Szombati Gille Ottót május 24-én érte szülővárosában a halál. Tisztelői május 30-án, szerdán 12 és 13 óra között vehetnek végső búcsút tőle a nagyváradi Szigligeti Színház előcsarnokában felállított ravatalánál. Temetése 14 órakor kezdődik a Rulikovszky köztemetőben - olvasható a színház közleményében.
Szombati Gille Ottó Nagyváradon született 1930. január 29-én. A kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben végzett 1954-ben. Temesváron, majd 1958-tól egészen nyugdíjazásáig, 1990-ig Nagyváradon rendezett az állami színház román és magyar társulata számára egyaránt.
ontosabb munkái: Móricz Zsigmond Rokonok (1960), Szophoklész Antigoné (1962), F. R. Dürrenmatt A fizikusok (1965), Play Strindberg (1975); Miller Salemi boszorkányok (1965), Slawomir Mrozek Emigránsok (1985) és Shakespeare Szentivánéji álom (1986) című műve.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.