A Rádiókabarénál cenzúrázták, a Showder Klubból hamar kivált, Bödőcs Tibor a Comedy Centralon most harmadik önálló estjét mutatja be, amelyet ezúttal Londonban vettek fel – nem véletlenül. A politikai humor és a bukolikus kocsmai történetek között egyensúlyozó stand upos annyi pénzből forgatott, amennyibe az MTVA-nál a kávé kerül, és azt is tudja, Fábry nem éppen a politikai poénjai miatt szereti, de ahol megalkuvást szimatol, onnan menekül. Interjú.

hvg.hu: Másfél évig tartott a harmadik önálló estje, a Cefre Palota turnéja. Hogyan áll össze egy-egy műsorának anyaga?

Bödőcs Tibor: Az estjeim általában három fő részből állnak: van egy közéleti-történelmi, politikummal átvérzett, egy búcsúszentlászlói figurákkal, kocsmai sztorikkal, verbális vázafestményekkel díszített bukolikus rész, és van az egyéb kategória, amelybe beleférnek a vulgárisabb történetek, hétköznapi megfigyelések. Meg kell találni az egyensúlyt: John Cleese mondja a Na, szóval… című könyvében, hogy rájött, mennyivel könnyebb okosnak lenni a színpadon, mint igazán viccesnek. Nekem is rengeteg okosnak tűnő ötlet kavarog a fejemben, ezek jó esetben egy idő után átalakulnak stand uppá, máskor meg kiderül, hogy hülyeségek.

hvg.hu: Van annak valami jelentősége, hogy épp a londoni fellépésből készült a tévéfelvétel?

B. T.: Mindig a közönséget szoktam alapul venni – ezért volt korábban pécsi és zalaegerszegi felvétel –, és úgy emlékeztem, Londonban mindig nagyon jó volt a hangulat. És a műsor tartalma is alátámasztja a helyszínválasztást: az első részben olyan témákról lesz szó, mint a migráció, Európa, a Brexit, a magyar identitás problematikája – erre pedig nem is találhattunk volna jobb közönséget, illetve helyszínt. Forgattunk az utcán is, többnyire Kabai Dani kreatív rendező képi ötleteiből, amelyekre én jammeltem szöveget. Ezek akkora összegből készültek, amennyibe az MTVA-nál a kávé kerül, papíron, egy pókaszepetki bográcsozás tudósításakor.

Comedy Central Magyarország - Timeline | Facebook

Szeptember 23-án vadonatúj Bödőcs Tibor show a Comedy Centralon, egyenesen a Nagy Almából, Londonból! (Most mondták, hogy az nem az... Jajj)

hvg.hu: Hálásabb a magyar műsorért a kinti közönség? Érezhető-e egyáltalán a hatása annak, hogy itthon szinte már túl nagy a stand up kínálat?

B. T.: Nem mondanám, hogy hálásabb, de az biztos, hogy vannak olyan viccek, amelyek sokkal jobban működnek náluk, pontosabban más az akusztikájuk.

Egyébként az én dolgom az, hogy a saját műsorom rendben legyen.  A stand up piacot csak jó poénokkal tudom befolyásolni. Persze van egy csatorna, ami agyba-főbe ismétli a régebbi fellépéseimet, ami nem tesz jót, koptatja az anyagot, de többek között ezért sem vagyok már ott. Meg azért is, mert sokkal nagyobb a függetlenségem a Comedy Centralnál, ők például eddig még sosem vágtak ki semmit a műsoraimból. Most először fordult elő, hogy egyetlen mondatot kivágtak: ebben azt ecseteltem – nevek nélkül –, hogy van egy ország, ahol a miniszterelnök lánya Svájcban tanul korrupciószakon, Mugabe lányával vannak egy kollégiumi szobában, mely Mugabe egyébként egy kedves, demokratikus vezető, csak néha megnyeri a lottóhúzást saját hazájában. Azt mondták, ezt nem vállalják, mert a lány nem közszereplő. Ennyi kompromisszumot kötöttem most, de mondtam, hogy ezt minden interjúban el fogom mesélni, és akkor úgyis eljut ugyanannyi emberhez.

hvg.hu: Korábban sokszor előfordult, hogy cenzúrázták a műsorait?

B. T.: Persze, volt ilyen. A Rádiókabaré például állami csatornán volt, ahol bizonyos vélt vagy valós közszolgálati igényeknek meg kellett felelni, és ha valamit vulgárisnak vagy erősnek találtak, vagy egy-két fundamentalista hungarotálib leveleitől tartottak, akkor a szerkesztő kihagyta, kivágta, megmagyarázta. Ez érthető is, a stand up, ha stand up, nem egy tánc. Nem feltétlenül a közszolgálati adóra való. Pláne nem, ha az ilyen, mint amilyen most. Nagy szeretettel várnak egyébként, ami jól is esik, de tudom, hogy a Comedyn látható műsor töredéke férne csak bele a magyar BBC-be.

hvg.hu: Az RTL Klubnál is volt ilyenre példa?

B. T.: Ott egyéb, önkényes szempontok és furcsa szeszélyek szerint válogattak, de inkább az zavart, hogy nem volt teljesen a kezemben a dolog, és az utómunkában sem tudtam részt venni.

hvg.hu: Nemrég Magyarországon lépett fel Louis C.K., ön ott volt? Követi a nemzetközi stand uposokat?

B. T.: Pár éve igen. Sajnos nem voltam Pesten, amikor Louis C.K. itt járt. Nagyon jelentős alakja a műfaj történetének, már most, és még van benne, szerintem. Persze amiről beszél, ahhoz fontos tudni Bill Hicksről vagy a lifelong stand uping nagy példájáról, George Carlinról is. Utóbbinak ugye megvolt a hét szava, amit nem szabad kimondani az amerikai médiában, de ez megvan itthon is: Habony, Andy, Lőrinc, Tiborc, Győző, Ráhel, Svájc.

©

hvg.hu: Érezte már valaha az önre jellemző politikai humor olyan hatását, hogy emiatt hívták vagy épp nem hívták valahova?

B. T.: Hívtak már politikai rendezvényekre, mindkét oldalról, mert én mindig a hatalmon lévőkkel vagyok kíméletlenebb. Emiatt hívtak ellenzéki pártok, hogy mondjam el nekik a véleményem humorba csomagolva, de mondtam, hogy jöjjenek el a fellépésemre, lehet jegyet venni, ott úgyis elmondom a véleményemet mindenről. Szóval nem megyek ilyenekre.

Olyan is volt, hogy elhívtak egy állami céghez, és az utolsó pillanatban mondták, hogy politikáról ne beszéljek, és ha lehet, kerüljem a vulgaritást. Kérdeztem, hogy akkor miért engem hívtak. Aztán ajánlottam magam helyett mást, de végül békén hagytak, elmondhattam, amit akartam, happy end.

hvg.hu: És a közönségből nem jönnek extrém reakciók politikai témákra?

B. T.: Nem igazán, nagyjából már tudják, mire számíthatnak. Inkább az ismerőseim között akadnak olyanok, akikről tudom, hogy nem ilyen kritikus a gondolkodásmódjuk, vagy ha az is, akkor elnyomják magukban, és inkább megmagyarázzák kognitív disszonanciával, hogy „hát igen, a fiúk is lopnak, de még mindig jobb, mintha azok lopnának, mert ezek annyit azért nem lopnak”. Van ez a méricskélés, de én azt mondom, hogy aki lop, azt ne kíméljük.

Otthon még artikulálatlanul anyázok a tévé előtt, de mire színpadra érek, ennek vicces formát kell adnom. Tudom, hogy például a Fábrynak nem a közéleti rész a kedvence a műsoromban, de vannak olyanok is, akiknek a szentlászlói kocsmai történetek nem jönnek be, mert mondjuk nincs élményük hozzá. De ez engem nem befolyásol.

hvg.hu: Köztudottan nagy ellenzője a nemzetközileg egyre nagyobb hangsúlyt kapó politikai korrektségnek. Hol a határ?

B. T.: Nincs határ. Minden izmus, minden ideológia eltorzul, mert a szépen elgondolt elméleteket aztán emberek kezdik átültetni a gyakorlatba. Jeles Andrásnak van a Főúr, füzetek! című naplószilánk-szerű könyve, abban van, hogy a kommunisták is csak egy dolgot hagytak ki, hogy az egészet emberek fogják megvalósítani.

Ez egyébként főleg Amerikában lényeges kérdés, itthon nem nagyon beszélhetünk politikai korrektségről, amikor szabadon áramlik a rasszizmus, a homofóbia, az idegengyűlölet és a hímsovinizmus, ráadásul központilag. De tény, hogy ez az angolszász stand uposoknak remek alapanyagot szolgáltat, náluk tényleg van egy ilyen átlendülés a hipokrita, álszenteskedő píszíbe. Itthon is sokan azt gondolják, amit én mondok, csak nem vállalják nyilvánosan. „Ne kockáztassunk!”, ugye.

©

hvg.hu: Nem hiányzik egyébként a Showder Klub-os közösség?

B. T.: Na, azért az nem egy valóságshow volt, nem laktunk együtt. De amúgy sokakkal tartom a kapcsolatot.

hvg.hu: Csak mert él önről egy olyan kép, miszerint ön a nagy lázadó kívülálló, aki mindig külön utakon jár.

B. T.: Hát, én mindig ilyen voltam. De egyébként sok barátom van, stand upos meg nem stand upos, a műsornak is jót tesz, ha sokféle emberrel beszélgetek, vívok velük SMS-háborúkat, néha hajnalban, amit általában megbánok. De nem vagyok se egy barlangba menekülő, se egy elefántcsonttoronyba vonuló remete.

hvg.hu: Korábbi interjúnkban azt mondta, simán el tudja képzelni, hogy más műfajban is kipróbálja magát.

B. T.: Most épp egy irodalmi paródiakötetre készülök, február végéig kell leadnom. Cserna-Szabó András a szerkesztője. Ő és Szálinger Balázs bujtogattak, hogy írjak ilyeneket. Ehhez sokat olvasok, jelenleg Ottlik-paródiát írok, ez tölti ki most az időm nagy részét, nagy és izgalmas kaland.

hvg.hu: Akkor most nem tart több hónapos szünetet, mint az előző műsorai után?

B. T.: Most eléggé leköt az írás, aztán februárban szeretnék egy új önálló esttel is jelentkezni, ha a mostani után nem végeznek ki. De nem fognak, hiszen tudjuk, hogy úgy működik a mostani rendszer, hogy hagynak szelepeket, és kis körben, nem túl nagy lefedettséggel bármit lehet, még a rendszert szidni is.

 

A Bödőcs Londonban első része szeptember 23-án, pénteken 21 órától, a második része pedig szeptember 30-án, pénteken 21 órától látható a Comedy Centralon.

A visszatérő - Bödőcs Tibor, a Fidesz BBC és a többiek

A "kis Hofi" visszatér a tévéképernyőre. Bödőcs Tibor két és fél éve elsőként lépett ki a stand up műfaját széles körben népszerűvé tevő Showder Klubból, azóta is inkább az önállóságban hisz. Közéleti, irodalmi és történelmi utalásokkal teli bátor műsorai miatt ma is a stand up generáció legnépszerűbb figurájának számít.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!