A titkos szenvedély – kiállítás Vivian Maier fotóiből
Bár sokat tudunk Vivian Maierről, de a véletlen folytán, 2007-ben megkerült életműve még mindig rengeteg felfedezni való titkot hordoz. A Mai Manó Ház új kiállításával a Vivian Maier-titok megfejtését szeretné segíteni. A Vivian Maier fotográfiai örökségének egy részét gondozó New York-i Howard Greenberg Gallery külön a Mai Manó Ház számára állította össze a most látható hetvenöt fekete-fehér és színes fényképből álló anyagot, amely folytatása és egyben kiegészítése az öt évvel ezelőtt a Mai Manó Házban hatalmas sikerrel bemutatott tárlatnak. Az életmű fő tematikai egységei most is megjelennek és újdonságként több színes felvétel és fotódokumentum is bekerült a válogatásba. Vivian Maier egy filmtekercsének egymás utáni képkockáit, úgynevezett kontakt lapjait is bemutatják átvilágított felületen. Vivian Maier képei a Mai Manó Házban tekinthetők meg 2017. október 5. és 2018. január 7. között.
Vivian Maier (1926–2009) amerikai utcai fotográfus New Yorkban született. Fiatalkora nagy részét Franciaországban töltötte, 1951-ben tért vissza az Egyesült Államokba, ahol élete hátralévő részében dadaként és gondviselőként dolgozott. Szabadidejében öt évtizeden át folyamatosan fotózott, főleg Chicagóban és New Yorkban, és több mint százezer negatívot hagyott hátra.
Maier szenvedélye volt az őt körülvevő világ dokumentálása, nem csak fotográfiákkal, hanem filmekkel, hangfelvételekkel, különböző gyűjteményekkel. A képeken önmagát is megmutatta, de mindig áttételesen: visszatükröződésben vagy tükörképként, illetve árnyékportrékon.
Emberi érzékenységet tükröző felvételei között, amelyek többsége az ötvenes és hatvanas évekbeli fekete-fehér felvétel, találunk utcai jeleneteket megörökítő fényképeket, gyermekek és párok portréit, valamint rendkívül eredeti módon megtervezett önarcképeket és meglepő csendéleteket is. Kompozícióit nézve nehéz eldönteni, hogy a véletlen vagy a tudatos tervezés volt-e a meghatározó létrejöttük pillanatában. A város mindennapi történetei mellett észrevette az urbánus élet szokatlan, különös helyzeteit, azokat a szinte szürreális eseményeket is, amelyek a város rejtett összefüggéseit és nappali álmait alkotják.
John Maloof amatőr történész 2007-ben egy chicagói aukciósház árverésén bukkant rá egy jelöletlen, temérdek negatívot tartalmazó dobozra, s ezzel felfedezte Vivian Maiert, a huszadik század egyik kiváló "utcai fényképészét". Személyes érdeklődése szorgos kutatómunkává alakult, s az évek során feltárta a több mint 2000 tekercs filmből, 3000 nyomatból, és több mint 100 000 negatívból álló hagyatékot, amelynek legnagyobb részét Maier valószínűleg soha nem mutatta meg senkinek.
(Csizek Gabriella kurátor)