A szakember közölte: az áremelésre azért kerül sor, mert a 2010-es évjárat hozama igen gyenge volt, jelentős mértékben elmaradt a vátttól. A pincészetnél úgy becsülik, az évi átlagos mintegy 3,5 millió hektoliter bor helyett 2010-ben csak 1,8-2,1 millió hektoliternyi került a szüret után a pincékbe.
Az ügyvezető igazgató jelezte, hogy a magyarországi fogyasztás zömét kitevő petpalackos, illetve kannás boroknál az áremelés már megtörtént. Ebben a piaci szegmensben 15-20 százalékkal emelkedtek az árak. Az okok hasonlóak, mint a palackos borok esetében.
A borász beszélt arról is, hogy a 2010-es alacsony termés miatt várhatóan jelentős mértékben megemelkedik az import borok mennyisége a magyar piacon. Szerinte ez meg fogja haladni az egymillió hektolitert.
A magyar borfogyasztást a szakértők évente mintegy 3,2 millió hektoliterre becsülik, amelyből mintegy 0,9 millió hektoliter a palackos bor. Ez 100-120 millió értékesített palackot jelent éves szinten. Az úgynevezett lédig - azaz folyó - borforgalmon belül a petpalackos borok forgalma mintegy 70 százalék.
A palackos boroknál a legolcsóbb a 200 forint körüli - inkább az alatti - kategória, az alsóközép-kategóriába tartoznak a 200-400 forint közötti árú palackos borok. A felsőközép-kategóriát a 400-800 forintos palackok képviselik, az 1.000 forint feletti palackos borok pedig a prémiumkategóriába tartoznak.
A palackos borok átlagára ma Magyarországon 350 forint körül mozog palackonként. A petpalackos kategóriás borok literje korábban 100-150 forint között mozgott, erre jött most a nemrégiben végrehajtott 15-20 százalékos áremelés - tájékoztatott Varga Péter.
A palackos borok ára jövőre 8-12 százalékkal emelkedik
A palackos borok ára várhatóan 8-12 százalékkal emelkedik a jövő év elején - mondta Varga Péter, az egyik legjelentősebb magyar borászat, a Varga Pincészet ügyvezető igazgatója az MTI-nek hétfőn.
Döntést hozott a kormány a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopja ügyében
Bejelentették, hogy 3,6 milliárdért rendezik a kórházi légkondihelyzetet
Haladékot kaptak azok, akik elakadtak az évek óta döcögő napelemes pályázattal
A Kúria döntött az MTA-vagyonnal kapcsolatos perben
Hankó Balázs nem 261, hanem több mint 1000 milliárd forint állami támogatásról állapodott meg a választások előtt Krausz Ferenccel
Para-Kovács Imre: Búcsúlevél a Fideszhez
A kormány felfüggeszti az ebben a formában értelmetlen mohácsi Duna-híd kivitelezési munkáit
Elég egy tűszúrás – így pusztítják el a daganatot műtét nélkül
A kormány terve szerint csak olyan cég indulhatna közbeszerzésen, amelynek átlátható a tulajdonosi háttere
Orbánék családtámogatási rendszere jövedelmileg kettészakította az országot
Reagált a halálos ítéletre az MCC
Kapitány István leváltotta a Magyar Fejlesztési Bank vezetőjét
Kovács Zsolt tavaly szeptember óta állt a bank élén.