szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Ferencváros megnyerte sorozatban a hatodik, összességében pedig a 35. bajnoki címét, mivel hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a kieső helyen álló Kisvárdával a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának második szombati mérkőzésén.

Az immár 13 kör óta veretlen zöld-fehérek 15 ponttal előzik meg a második Paksot és 16-tal a harmadik Fehérvárt, így előnyük behozhatatlanná vált, mivel előbbi riválisnak négy, míg utóbbinak öt meccse van hátra.

Az FTC klubcsúcsot döntött sorozatban hatodik elsőségével, eddigi legjobbja ugyanis az öt egymást követő aranyérem volt 1909 és 1913 között.

A mérkőzésen az első perctől hatalmas fölényben futballozott a bajnoki címe bebiztosításáért küzdő Ferencváros, amely kapujához szegezte a bennmaradásért harcoló ellenfelét. A kisvárdai kapusnak először a 13. percben kellett nagyot védenie, amikor Marquinhos tekert a jobb felső sarok irányába. A vendégek sokszor csak másodpercekre birtokolták a labdát, a gól nélküli állás szinte kizárólag Kovácsnak volt köszönhető, aki előbb lábbal védte Zachariassen közeli lövését, majd szép vetődéssel Maiga remek fejesét. A gólkirály Varga is többször helyzetbe került, de ő fejjel és lábbal is célt tévesztett, míg egy hazai szöglet után Abena fejesét addigi legnagyobb bravúrjával a keresztlécre ütötte Kovács, így a szünetig nem született gól.

Térfélcserét követően is egyértelműen a Ferencváros irányított, azonban fölénye ebben a periódusban inkább meddőnek bizonyult. Néhány védése így is volt a kisvárdai hálóőrnek, viszont nagyon nagy helyzete nem akadt az éllovasnak. A fővárosi együttes a hajrában sem tudta feltörni a szervezett kisvárdai védelmet, de a gól nélküli döntetlennel is bebiztosította újabb bajnoki címét. A lefújáskor a szurkolók a pályára futottak, hogy együtt ünnepeljenek a játékosokkal.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!