szerző:

Egy teljes percre sikerült megállítani a világegyetem jelenleg leggyorsabbnak vélt dolgát, a másodpercenként 300 ezer km-es gyorsasággal terjedő fényt. A tudományos eredmény a számítástechnika fejlődésére is komoly pozitív hatással lehet.

A korábbi, mindössze 16 másodperces, egyébként szintén idén született fénymegállítási rekordot alaposan megdöntve egy teljes percen át fogva tartottak egy fénysugarat a Darmstadti Egyetem kutatói. Az 1 milliárd km/h (egészen pontosan 299 792 458 m/s) sebességű fény egy perc alatt 18 millió km-t tett volna meg, ami a New Scientist hasonlata szerint hússzor olyan hosszú út, mint egy menettérti Föld-Hold utazás.

George Heinze és társai a Physical Review Letters-ben publikált kísérlet során egy kontrollézer fénysugarát irányították egy kristályra, ezzel a kristály atomjait kétállapotú kvantum-szuperpozícióba állítva. Az így áttetszővé váló kristályban egy másik sugár segítségével megállították a fényt.

A skóciai Szent András Egyetem munkatársa, Thomas Krauss úgy véli, a német kollégái által elért eredmény nagyban hozzájárul az extrém hosszú távolságokon átívelő kvantumkommunikáció megvalósításához.

A fénynél jelenlegi ismereteink szerint semmi nem terjedhet gyorsabban. Korábbi kísérletek tapasztalatai szerint lelassításával és megállításával magát a fényt lehet használni arra, hogy számítógépek memóriakapacitását bővíthessék - a lassított fénnyel pedig az optikai hálózatok, azaz például az internet sebességét lehet megnövelni.

Ha máskor is szeretne hasonló érdekességekről olvasni, lájkolja és figyelje a hvg.hu Tech rovatának facebookos oldalát.