szerző:
hvg.hu

Hiába lennénk képesek elutazni a Marsig, ha energia híján nem tudunk visszatérni, és élni sem tudunk a bolygó felszínén. A tudósok most nagyot léptek afelé, hogy mégis legyen rá esélyünk.

A szándék, hogy hamarosan embert küldjünk a Marsra, ma már nagyon is egyértelmű: ilyen tervekről beszélt már Elon Musk vagy épp a NASA mellett Donald Trump is, a National Geographic pedig korábban már le is forgatott egy sorozatot egy elképzelt utazásról. Az egyik legnagyobb kérdés viszont továbbra is fennál: hogyan tudunk elég energiát biztosítani a misszió számára, hogy az ne "csak" az oda-vissza útra legyen elég, hanem az emberek számára lakóhelyül szolgáló Mars-bázis működésére is? Most úgy tűnik, a NASA erre is kitalált valami okosságot.

A Space.com beszámolója szerint az amerikai űrhivatal a Los Alamos-i Nemzeti Laboratóriummal és a Szövetségi Energiahivatallal közösen készítette el a Kilopower nevű eszközt, ami gyakorlatilag egy miniatűr, hordozható atomreaktor. A szakemberek szerint a készülék 1 és 10 KW közötti energiát képes előállítani (előbbi egy kenyérpirító fogyasztásának felelhet meg.)

A kompakt méretének köszönhetően a készülék könnyen szállítható, a számítások szerint pedig a 10 KW-os változatból nagyjából 10 darab elég lenne, hogy egy Mars-bázist elegendő árammal lásson el. A tervek szerint márciusban fogják tesztelni az eszközt, ami ha beválik, nagy előrelépés lesz a későbbi missziók megvalósítása felé.

Mindez fontos lépés, de közel sem teljes a kép: íme 5 dolog, amit feltétlen meg kell oldanunk, hogy elinduljunk végre a Marsra.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!
Balázs Zsuzsanna Tech

Képesek lennének-e élni az emberek a Mars felszínén?

A marsi emberi élet lehetőségére keresi a választ a tervek szerint május 5-én útnak induló amerikai bolygóközi járat, az InSight. A Földdel szomszédos bolygó talaj alatti rétegeinek tanulmányozására alkalmas szondától az amerikai űrhivatal, a NASA annak kiderítését várja, hogy mennyire lakható a környék, ha az emberek bunkerekbe költöznek, védőfelszerelést használnak és a planéta belsejének geotermikus energiáját hasznosítják.