A Science Advances folyóiratban publikált tanulmány szerint egy eddig nem ismert, ősi struktúra veheti körül a magot. A tudósok szerint ez egykoron óceánfenék lehetett.
Mint a BGR írja, a kutatók összesen 15 különböző, az Antarktisz jegébe beásott monitorozó állomás adatait használták, amelyek a szeizmikus hullámokat érzékelik, miközben azok áthaladnak a földön. Ezen hullámok vizsgálatával – egészen pontosan azzal, hogy hogyan haladnak át a Föld magján – lehet megállapításokat tenni a lábunk alatti dolgok összetételével és struktúrájával kapcsolatban.
A Pekingi Egyetem kutatói a földrengések szeizmikus hullámait elemezve arra jutottak, hogy a Föld belső magja már nem abba az irányba forog, mint az elmúlt néhány évtizedben.
Az ilyen megállapítások azért is fontosak, mert annak megértése, hogy mi van a lábunk alatt, a bolygó jövőjében is szerepet játszik. A mostani mérési eredmények szerint a Föld magját körülvevő ősi struktúra hegyeket és völgyeket egyaránt tartalmazhat – ezt abból sejtik, hogy helyenként változik annak vastagsága. A tudósok szerint ebből egy ősi óceánfenék maradványaira lehet következtetni.
A tanulmányt jegyző tudósok azonban hozzáteszik, hogy a kőzetekről, anyagokról pusztán szeizmikus hullámok által nehéz következtetéseket tenni. A legvalószínűbb azonban jelen állás szerint, hogy egy ősi óceánfenék veszi körbe a magot.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.