Az evésre csábító gondolatokat a Bestia táplálja beléd... hazugság minden, amit mond!

(A fényevők honlapjáról)

Most, hogy e sorokat írom, még nem tudni biztosan, fényevő-szektatagok voltak-e a halálra éheztetett másfél éves kisfiú szülei, mindenesetre vannak erre utaló jelek. Hogy egy ilyen brutális bűncselekmény elkövetéséhez súlyos mentális zavar kell, az biztos. 

Meg az is biztos, hogy a fényevők, akik honlapokat üzemeltetnek, tréningeket tartanak, és híveket gyűjtenek Magyarországon is, súlyos veszélyt jelentenek. Bármennyire fontos a vallási és lelkiismereti szabadság, öngyilkosságra felhívó szektákat egyetlen civilizált állam sem tűr meg, márpedig itt pontosan erről van szó. A fényevő (pránaista) az, akivel elhitették, hogy csak akkor lehet boldog, ha nem eszik (sőt, a tökéletes állapot az, ha nem is iszik.) „Amikor az illúzió elszáll, rájössz, hogy csak étel nélkül tudod igazán élvezni az életed. Irigység helyett sajnálattal tekintesz az evőkre” – hirdetik.

A valóság ezzel szemben az, hogy aki nem eszik, meghal. Ebben azért létezik konszenzus a normálisnak nevezhető emberek közt. Az áldozat  spirituális keresgélés közben útvesztőbe jut: elhisz egy életveszélyes hazugságot. Aki pedig egy hazugságot elhisz, és valamiképp az önszuggesztió útján boldogságérzetet tapasztal, az nagyon könnyen fanatikussá válhat, vagyis ugyanezt a boldogságot a szeretteivel is meg akarja tapasztaltatni. Nem tudhatjuk, hányan vesztek oda emiatt Magyarországon, nyilván nem minden kiszáradás vagy éhhalál oka ismert. Egy bizonyíthatóan „fényevés” miatti tragédia nyilvánosságot kapott néhány éve. Mennyi kell még, hogy az állam fellépjen a jelenséggel szemben?

A teljesen ártalmatlan, bizniszegyházaknak beállított vallási kisközösségek ellehetetlenítése megtörtént, jogfosztásuk bele vagyon faragva  a világ egyetlen képlékeny gránittömbjébe. Talán ideje lenne fellépni a valóban és közvetlenül életveszélyes tanok hirdetőivel szemben. Vagy holnap valami őrült elindíthat egy „Vágd el a torkod”-mozgalmat is?   

Persze, tudom: a tiltás mindig a legutolsó eszköz, erősen vitatható a hatékonysága, és ha működik is, legföljebb a – mégoly riasztó – tüneteket képes kezelni. De az, hogy mitől ennyire boldogságéhes és hiszékeny ez a mi tündérálmát alvó társadalmunk, már egy másik történet.