A helyi választási bizottság pénteki határozatában helyt adott Kővári János beadványának, melyben az Összefogás Pécsért Egyesület alelnöke kifogásolta, hogy Szili Katalin közvilágítási lámpaoszlopokon megjelent plakátjain olvasható "...szavazzon az Összefogás jelöltjére!" szövegben az összefogás szó nagybetűvel íródott. Megítélése szerint ez olyan látszatot kelt, mintha Szili Katalin az Összefogás Pécsért Egyesület jelöltje is lenne a választáson. A bizottság Szili Katalint és az MSZP-t eltiltotta a további jogszabálysértésektől. A határozat ellen három napon belül lehet fellebbezni.
A választási bizottság szerint Szili Katalin és az MSZP megsértette a választási törvény jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelvét, mert a szó nagy kezdőbetűvel írásával olyan látszatot keltett, mintha egy ilyen nevű szervezet, mozgalom jelöltje lenne. Pécsett azonban a helyi politikában nincs az Összefogás Pécsért Egyesületen kívül más olyan szervezet, amelynek nevében az Összefogás szó szerepel.
A grémium indoklásában szerepel, hogy az Összefogás Pécsért Egyesület több fórumon is hangoztatta: a választási eljárás során nem Szili Katalint, hanem Páva Zsoltot, a Fidesz-KDNP jelöltjét támogatja. Ezen felül a választási bizottság szerint, mivel nincs Összefogás elnevezésű jelölő vagy támogató szervezet, ez önmagában alkalmas a választók megtévesztésére.
Választási törvényt sértett Pécsett Szili Katalin és az MSZP
Nagy kezdőbetűvel jelent meg az "összefogás" szó Szili Katalin választási plakátján, így azonban arra az Összefogás Egyesületre asszociálhattak a választók, amely valójában a Fidesz jelöltjét támogatja.
Százmilliós jutalék, privatizáció és 450 milliós NKA-támogatás is gazdagította a fideszes Kocsis Máté személyi titkárának cégeit
Százmilliókért árulják Magyar Péter és Varga Judit egykori közös, csokos balatonhenyei házát
2061-ig meghosszabbította Garancsi István soproni kaszinójának koncesszióját az SZTFH
Százmillió forint feletti megtakarítással költözik ki a Sándor-palotából Sulyok Tamás
Puskás Öcsitől a Kincsem lóig: mindig lesz valaki, akinek nem tetszenek
Elutasította az ügyészség az újdörögdi gránátrobbanásban a karjait elvesztő nő panaszát
150 millió forint közpénzt kapott a Pócs János farmján működő, fantomkoncertekben is utazó szervezet
Karácsony óta a Heim Pál kórházban él egy hatéves gyerek, akit a családja bántalmazott
Oxfordi közgazdász Szijjártó BYD-s állásáról: „Akik a kínai ügyet szorgalmazzák, azok számíthatnak Kína védelmére”
Megtudtuk, mire készül a Tisza a gyermekvédelemben: új felügyelet alá kerülnek a javítóintézetek, már egy pofont is másképp vizsgálnának ki
Ellopták az Asszonysutyorgó Facebook-csoportot
Az új admin egy marokkói arab férfi, aki a csoportot nyilvánosra állította.