Volt az Alkotmány és van az Alaptörvény. Mindkettőben – szinte szó szerint egyezően – ez áll: „Tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudomá­nyos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak.” [Alaptörvény X. cikk (2) bekezdés.]

Van a doktori értekezés, amiről azt mondja az 1992-ben érvényes jogszabály, és lényegében ugyanazt a ma érvényes törvény is: „Az egyetemi doktorátus [ma doktori fokozat] megszerzésének feltételei: … d) a tudományos munka módszereinek alkalmazásával készített, önálló kutatá­son alapuló értekezés vagy alkotás be­nyújtása, e) az értekezés bizottság előtti megvé­dése. [20/1983. (XI. 3.) MM rendelet 2. §.]

Schmitt Pál a Parlamentben. Idegenkezűség

Túry Gergely

A doktori értekezés tudományos kutatások eredményeiről – és azok előzményeiről – szól. Ezek értékelése a tudomány művelői közül való opponensek, a védési bizottság feladata és joga. Erre alapozva a doktori fokozatot az egyetem felelős testülete, korábban az egyetemi tanács, majd 1993, az első magyar felsőoktatási törvény elfogadása óta az intézményi doktori tanács ítéli oda, ahogy ez a tudomány fent idézett autonómiájából egyértelműen következik.

A doktori értekezés elkészítésének és értékelésének van eljárási rendje. Ezt jogszabályok és intézményi szabályzatok rögzítik, de ez világosan elkülöníthető az értekezés tudományos értékelé­sétől. Lehet az eljárás szabályos (ez az intézmény felelőssége) akkor is, ha alig van az értekezésnek tudományos értéke (ez a szerző felelőssége), és lehet az értekezés kitűnő, de sajnos ekkor is meg lehet sérteni az eljárási rendet (pl. ha a doktorjelölt nem kapott elég időt a felkészülésre; ha a bizottságnak tudományos fokozat nélküli személy is tagja volt stb.).

Csak a szerző plagizálhat!

És vannak a tudományos közlemények, a doktori értekezések elkészítésének és értékelésének etikai szabályai. Ezek évszázados – íratlan és írott –, közismert normák (mint a tízparancsolat legtöbbje: „ne …”), amelyek áthágását a tudományos közösség, a jogrend, de az egészséges társadalom is elítéli és súlyosan szankcio­nálja. Az említett rendelet, és ez alapján az egyetemi szabályzatok, így írnak: „Ha az egyetemi doktori értekezést más készítette vagy az más személy munkájának (eredményének) illetékte­len felhasználásával készült, az egye­temi tanács az egyetemi doktorátust az ezt tanúsító oklevéllel együtt vissza­vonja, az egyetemi doktorátusra utaló névmegjelölés használatát megtiltja, a személyi igazolványból való törlését elrendeli, s a visszavonás tényét a meg­felelő hivatalos lapban közhírré teszi.”

Azt, hogy az értekezés más munkájának illetéktelen felhasználásával készült, abban mi a szerző saját és mi mások korábbi eredménye, szintén csak a tudomány képviselői tudják megállapítani. Mondjuk ki a szót: azt kell eldönteni nekik, és csak ők dönthetik el, hogy a szerző plagizált-e vagy sem. Hogy ezt ki veszi észre és ki állapítja meg: az értekezés bírálója, maga a bizottság vagy éppen az, akit szellemileg megloptak, vagy más, aki később olvassa és felismeri a plágiumot – fontos kérdés, de nem a kulcskérdés. A kulcskérdés: történt-e plágium vagy nem? Nem igényel magyarázatot, mert értelemszerű: csak a szerző plagizálhat, a többi szereplő nem, a plágiumért a szerző a felelős! Ez a felelősség át nem ruházható.

Van még egy fontos általános jogelv: valamely döntés meghozatalára (pl. egy doktori fokozat odaítélésére) és visszavonására ugyanaz a személy vagy testület jogosult. Érdemes e tekintet­ben idézni a magyar tudomány egészére mérvadó Akadémia doktori szabályzatából:

„7. § (1) Az odaítélt doktori cím visszavonásáról a Doktori Tanács dönt (48. §).

8. § (1) A doktori eljárásban a közigazgatási eljárás általános szabályai nem alkalmazhatók, a meg­ho­zott döntések sem bíróság, sem közigazgatási szerv előtt nem tehetők vitássá.

48. § (2) A doktori cím visszavonása iránti eljárást bárki kezdeményezheti, ha az (1) bekezdésben fog­laltakat igazolja vagy valószínűsíti...” [Az (1) bekezdésből: „részben vagy egészben sajátjaként mutatta be más szellemi alkotását…”]

A tudomány döntési autonómiája

Az eddigiekből következik: azt eldönteni, hogy egy doktori értekezésnek vannak-e tudományos eredményei, mik azok, és hogy az a tudományos etika követelményeinek megfelel-e, a tudomány művelői, azaz csakis a védési bizottságok (benne a bírálók) és a doktori tanácsok illetékesek. Ezekben a szakmai-etikai kérdésekben az állam nem jogosult dönteni. Ha az eljárásban szabálytalanságok voltak, abban az állam (pl. miniszter vagy bíróság) is jogosult vizsgálódni, ekkor az érintetteket is meghallgatni, majd dönteni – különösen akkor, ha az egyetem ezt nem teszi meg. De ez az eljárást érintő döntés sem sértheti a tudomány alkotmányos autonómiáját.

Hogy egészen konkrét legyek: a Semmelweis Egyetem doktori tanácsa (majd megerősítésként a szenátus) – jogszerűen és megtámadhatatlanul döntött a napokban egy doktori értekezés szakmai-etikai értékei, itt egyértelműen a meg-nem-felelése ügyében. E hhez éppen elegek az írásos dokumentumok, itt már meghallgatásnak nincs szerepe. Mivel ebben a doktori eljárásban érdemi hiba nem fordult elő, így nincs alapja bírósági fellebbezésnek. Már amennyiben komolyan vesszük az Alaptörvényt és nem alacsonyabb jogszabályok félre­magyarázására építünk. Ebben a szellemben nyilatkozott a minap a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) jelenlegi elnöke is.

Rendkívül sajnálatos, hogy egy nagytekintélyű, feddhetetlen – és sajnos magára hagyott – rektor drámai lemondása kellett a kérdés megoldásához. Respect Tulassay! Respect Semmelweis!

A szerző Professor Emeritus, a MAB előző elnöke.