Klórgázt szállító tartálykocsi robbant fel Bagdad mellett

1 perc

2007.02.20. 07:52

Klórgázt szállító tartálykocsi robbant fel egy étterem mellett Bagdadtól északra, s a hat halálos áldozat mellett több mint száz embert, köztük nőket és gyermekeket kellett kórházba vinni a kiömlő gáz okozta mérgezéssel - közölte a biztonsági erők egy forrása.

A robbanást nem baleset okozta, a tartálykocsira robbanószerkezetet telepítettek. A merényletet a fővárostól 20 kilométerre fekvő Tadzsi településen követték el, az Észak-Irakba vezető főút egyik pihenőjének síiták tulajdonában lévő étterme mellett, ahol egy gumijavító műhely és más üzletek is vannak.

A biztonsági szolgálatokhoz állítólag érkeztek olyan hírszerzői jelentések, amelyek szerint a szunnita lázadás tűzfészkének számító nyugat-iraki Ramádi térségéből négy hasonló tartálykocsit készülnek Bagdadba vinni külföldi öngyilkos merénylők.

Az első jelentések cseppfolyós földgázként emlegették tadzsi robbanásnál kiömlő rakományt, később azonban klórgázként azonosították. A detonációban egyes források szerint 138-an sebesültek meg. Az ellátásukba bevont kórházak egyikében, a Kazmíje kórház intenzív osztályának ügyeletese elmondta, hogy az áldozatok közül sokan légzési nehézségekkel és hányással kerültek hozzájuk.

A polgári életben víztisztításra használt klórgáz erősen mérgező hatású, és elsősorban a légzőszerveket ingerli, illetve károsítja.