Révész Sándor: Fogyjunk vagy nyissunk?

Révész Sándor

3 perc

2019.09.18. 08:50

2019.09.18. 09:32

Hazudnak, akik megállíthatónak tartják a népességfogyást, ha nem fogadunk bevándorlókat. Vélemény.

A magyar fogyott, fogy és fogyni fog. Ez a múlt század nyolcvanas éveitől így volt, így van, és így lesz. Aki azzal áltatja honfitársait, hogy lehet ez másképp is, vagy hazudik, vagy nem tudja, mit beszél. Komolyan venni azokat lehet és kell, akik a tényekből indulnak ki. De hol vannak ők?

A 2010 utáni rezsim eredményeit ebben a tekintetben kétféleképpen lehet értékelni. Miután a kormányváltások évében már csak a tavaszi kormányváltás előtt fogant gyerekek születnek meg, az összehasonlítást a kormányváltások utáni évtől lehet kezdeni. A 2003–2010 közötti nyolc évben a KSH adatai szerint 768 690 gyerek született, a 2011–2018 közötti nyolc évben 724 654. 44 ezerrel kevesebb.

Másrészt viszont a termékenységi ráta 2010 óta 1,25-ről 1,49-re nőtt. Aki azt állítja, hogy 2010 óta javult a helyzet, hazudik. Aki azt állítja, hogy az Orbán-kormány népesedéspolitikája nem járt semmilyen eredménnyel, az is.