Putyin és Erdogan méltóságát is megvédi a TEK
Ezért fordulhatott elő az, hogy a múlt héten egy civil ruhás rendőr megakadályozta, hogy egy férfi középső ujját mutassa fel az orosz elnöknek.
„A Terrorelhárítási Központ a saját, a bevont és az együttműködő erők feladatait hangolja össze annak érdekében, hogy az általa védett személy életét, testi épségét, méltóságának megőrzését biztosítsa.” Ezt válaszolta a Népszava kérdésére a TEK, miután a lap arról érdeklődött, miért akadályozta meg egy civil ruhás rendőr azt, hogy valaki a középső ujját mutassa fel Putyinnak a múlt héten Budapesten.
A lapnak Hegyi Szabolcs, a Társaság a Szabadságjogokért szakértője szerint nemzetközi egyezmények valóban kimondják, hogy a kiemelten védett külföldi személyiségek védelme kiterjed méltóságuk megőrzésére is. Hozzátette azonban, hogy azt ebben az esetben nem a politikusok személyét, hanem az általuk betöltött pozíció, hivatal méltóságát kell megvédeni. Ráadásul kérdéses, hogy mi számít a védett személy méltósága ellen irányuló támadásnak.
Egy-egy kézmozdulat önmagában nem biztonsági kockázat, de például egy kifeszített zászló már az lehet, hiszen kitakarja a védett útvonal egy részét.
A csütörtökön érkező Recep Tayyip Erdogan török államfőt tüntetések várják. Az Erdogan-látogatás hátteréről itt írtunk bővebben, az útlezárásokért ide kattintson.