Térey János posztumusz kötete: mintha érezte volna a közelgő véget

A 49. évében járó költő-író nem halálra, „csupán” dantei körbetekintésre készült az emberélet útjának feléhez érkezve. Lehetne persze úgy is értelmezni a folyóiratokba fejezetenként szétszórt – és immár bizonyos: csonkán maradt – memoárját, hogy ha Térey nem is tudta, de érezte a közelgő véget.

Térey János nem érhette meg új művei megjelenését

Társszerzője volt egy kötetnek, amely a könyvhétre jelent meg, és önéletrajza következő része is olvasható hamarosan. „Első novelláim tizenkét éves koromból már nehezen betűzhetőek, és ugyanúgy tele vannak javítással, mint a mai első fogalmazványaim." Verstömörségű vallomás, e 18 szavas mondat rögvest beszippant az író világába, láttatja a kiskamaszi nekirugaszkodást csakúgy, mint az - ezek szerint - gyötrelmes alkotói folyamatot.

Ám hogy ez mégiscsak utókori okoskodás, azt a legeklatánsabban éppen a norvég drámaírót, a lelkek és a gerincroppantó társadalom mérnökének tekinthető Henrik Ibsent többszörösen is megidéző, vegyes műfajú kötet bizonyítja.