Hamarosan elfogyhat a mai akkumulátorok fontos alapanyaga, de van itt pár új ötlet

Bedő Iván

3 perc

2019.10.27. 07:15

Elfogyhat a telefontoktól a laptopokon át a gépjárművekig rengeteg mindenben használt akkukhoz szükséges lítium, ha sok lesz az e-autó. Csak a Tesla és a Volkswagen tervezett gyártási kapacitása elfogyaszthatja a Föld készleteit. Ezért, miközben gőzerővel tökéletesítik a lítiumos energiaforrásokat, egyúttal keresik az alternatívájukat is.

Éppen hogy kiosztották a Nobel-díjat a lítiumionos akkumulátorok fejlesztőinek, és mintha máris kezdődne a sorállás a következőért. Némi túlzással így is kommentálható, hogy az amerikai Tesla e-autók atyja, Elon Musk nemrég olyan akkumulátort ígért, amellyel egy villanyautó másfél–két millió kilométert tehet meg komolyabb karbantartás nélkül, és amely két évtizeden át működik. Egy szeptemberi tanulmány ennek lehetőségét igyekszik megalapozni, lítiumionos akkumulátorok tesztje alapján. A publikáció fő szerzője egy kanadai egyetem munkatársa, Jeff Dahn, a Tesla akkumulátorfejlesztő csoportjának vezetője.

Egységek

Tárolás nagyban

Ha valóban lesz majd ilyen energiaforrás, annak két területen lenne komoly haszna. Egyfelől a magánautóknál jóval többet futó taxik és teherautók piacán, másfelől annak az elképzelésnek a megvalósításában, hogy az e-autók akkumulátorai rendszeresen az elektromos hálózatra csatlakozzanak, és csúcsidőben visszaadják a máskor felvett áramot.