HVG: Amióta ön az MDF-frakció vezetője, sokan támadják a parlamentben és a sajtóban egyaránt. Nem szegte ez a kedvét?
Kónya Imre: A Független Jogász Fórum vezetőjeként és az Ellenzéki Kerekasztal tagjaként egyértelműen éreztem a rokonszenvet. Mindez megváltozott, de ez logikus is, hiszen a sajtó és az ellenzék nyilait a reflektorfénybe került legnagyobb parlamenti párt frakcióvezetőjére lövik. Miután ezt természetesnek érzem, a kedvem töretlen.
HVG: Rendben, a sajtónak rúgott gólt beírjuk. De vajon mennyiben érzi maga mögött az MDF tagságát?
K. I.: Ezt nagyon nehéz megítélnem. Naponta sok levelet kapok, de talán egy sem volt olyan, amely egyértelműen negatívan ítélte volna meg nyilatkozataimat, fellépéseimet. Persze, kapok kritikát is. De azt gondolom, ez magától értetődő.
HVG: Posztján számtalan esetben kell improvizálnia. Értékelik-e ezeket a rögtönzéseket utólag pártján belül?
— Kizárólag a frakción belül. Mint ahogy én sem bírálom a pártvezetés munkáját, ők sem szokták értékelni az enyémet. Nem vagyunk alá-fölérendeltségi viszonyban. Persze, ha az MDF elnöksége netán úgy ítélné meg, hogy a frakció eltér az MDF általános irányvonalától, ezt nyilván szóvá tennék.
HVG: Nyugalma, ereje méltó posztjához. Mégis, amikor felszólal, mennyire halljuk Kónya Imrét, és mennyire az MDF szócsövét?
— Én a parlamentben is saját magamat adom. Egyéniségem, egész személyiségem, úgy vélem, nem ellentétes az MDF-re jellemző imázzsal, amit a „nyugodt erő”, az „országért, a nemzetért érzett felelősség jelent. Nálunk, hála Istennek nem kell feltétlenül pártszerűnek lenni, nem úgy, mint a magát liberálisnak nevező ellenzékben. Ugyanakkor, miközben magamat adom, úgy érzem egyben pártszerű is vagyok.
HVG: Ez elegánsan dialektikus. Már nem ennyire volt az, amikor a minap a parlamentben lényegében megvédte azt a pártjabeli katonatisztet, aki — nagy jóindulattal fogalmazva — szerencsétlen bejelentést tett a Horthy-hadseregről. Pártfegyelem vagy személy es meggyőződés vezette ebben?