A koronavírus célponttá tette Orbánt, és ő élvezi

A világ autokratái arra használják a járvány okozta veszélyhelyzetet, hogy a lehető legnagyobb hatalomra tegyenek szert. Sokan látják ennek a veszélyét, miközben arra is felhívják a figyelmet, hogy a demokráciák hatékonyabban tudnak harcolni a válság ellen. De amíg mindenki a védekezéssel van elfoglalva, az autokraták tudnak a zavarosban halászni.

  • Tóth Richárd Tóth Richárd
A koronavírus célponttá tette Orbánt, és ő élvezi

10 éves a NER

2010-es kétharmados győzelme után Orbán Viktor meghirdette a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. A NER most tíz éves, a Fidesz ez idő alatt teljesen átalakította a demokratikus intézményrendszert. A rendszer azóta megszilárdult, a Fidesz pedig 2018-ban a harmadikos kétharmados győzelmét aratta. Cikksorozatunkban a NER 10 évét tekintjük át, kövessen minket!

  • Az autokrata vezetők számára eljött az idő, hogy összeláncolják magukat a hatalommal.
  • Az Economist szerint Orbán gyakorlatilag diktátor lett, Európa szívében.
  • Megeshet, hogy a járvány után visszaad valamennyit hatalmából, csak hogy elmondhassa, kritikusai tévednek, de jó eséllyel nem mindent.
  • Megtanulta a kommunista rezsimek hatalommegőrző technikáit, csak az ő szalámitaktikája a szabad sajtó, az igazságszolgáltatás és a választások tisztasága ellen irányult.
  • A járvány után tovább fogja üríteni a zsebeket, hogy minél nagyobb kontrollra tegyen szert a magánszektor felett is.
  • Nincs általános szabály arra, hogy a demokráciák vagy a diktatúrák kezelnék-e jobban a világjárványt.