T. R.
T. R.
Tetszett a cikk?

Tíz évvel ezelőtt ismertette a kormányfő a programját a Parlamentben, ami a Nemzeti Együttműködés Rendszerének és a mögöttünk lévő évtizednek az egyik legtartalmasabb beszéde. A munka, a család és a rend már akkor központi szerepet töltöttek be gondolkodásában, tíz éve pedig még úgy fogalmazott, sokszínű Magyarországot szeretne, ahol az ellenzék is a nemzeti egység része. Ezekből azonban mára nem sok maradt. Átláthatóságot ígért Orbán, de azóta az EU legkorruptabbjai közé kerültünk.

10 éves a NER
2010-es kétharmados győzelme után Orbán Viktor meghirdette a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. A NER most tíz éves, a Fidesz ez idő alatt teljesen átalakította a demokratikus intézményrendszert. A rendszer azóta megszilárdult, a Fidesz pedig 2018-ban a harmadikos kétharmados győzelmét aratta. Cikksorozatunkban a NER 10 évét tekintjük át, kövessen minket!
Friss cikkek a témában

"Forradalom történt a szavazófülkében" – jelentette örömittasan az első kétharmados győzelme után a hívei előtt Orbán Viktor, majd közölte,

mától Magyarország politikai és gazdasági rendszerét nemzeti együttműködés rendszerének hívják.

Ezután egy hónappal sétálhatott fel a parlamenti pulpitusra, és elmondta az elmúlt 10 év egyik legtartalmasabb beszédét, a NER kormányprogramját. Annak középpontjában akkor még a társadalmi szerződés, vagyis egy új Alaptörvény megalkotása állt. A gránitszilárdságúnak mondott, iPaden írt alkotmányt azóta nyolc alkalommal módosították (igaz, egyszer az ellenzék kérésére), de a NER-nek tényleg egyfajta alapokmánya ez. A miniszterelnök tíz évvel ezelőtti szavaiból kiolvasható, hogy az átmeneti, zűrzavaros, kudarcos időszakot zárná le az új Alaptörvénnyel, amit pedig ígért, az világos: egy sikeres időszakot.

©

Béke helyett háború

Orbán egy évtizeddel ezelőtt azt mondta, az azt megelőző nyolc év kormányai (a legfőbb ellenségnek tartott Gyurcsány Ferenccel az élen) együttműködés helyett szembefordították egymással a társadalom tagjait, holott szerinte "az emberek nem akarnak háborúzni", viaskodás és szembefordulás helyett "élni, alkotni, boldogulni és ennek érdekében együttműködni akarnak."

Lehetőségünk nyílik megteremteni végre a józan és nyugodt fejlődés föltételeit, amely elhozhatja a magyarok számára a XXI. században a modern békeidők korszakát – ígérte.

Azóta a háborús logika a rendszer mindennapjainak része lett, Orbán még a koronavírus apropóján is háborúról beszélt, az EU-val pedig nagyjából évtizedes harcban áll.

©

Visszaolvasva Orbán 2010-es szavait, van egy gondolatmenet, ami rögtön szemet szúr:

a láthatatlan paktumok, láthatatlan pénzek és láthatatlan kezek ideje lejárt. A magyarok látható döntést hoztak, a világ minden pontjáról jól látható nemzeti egységet teremtettek, ezért jogosan várnak el mostantól látható politikát, látható szerződéseket, látható pénzeket, látható törvényeket, szabályokat, föltételeket és látható, számonkérhető felelősséget.

A parlamenti jegyzőkönyv szerint a Fidesz és a KDNP padsoraiban ekkor felzúdult a taps, de az átláthatóság nem lett a NER legfőbb ismérve. A Transparency International felmérése szerint Magyarország az EU második legkorruptabb állama lett, a korrupció a rendszer része lett, nem mellékhatása, Mészáros Lőrinc neve pedig mára a rezsim szimbólumává vált.

Sokszínűség: volt, nincs

Orbán Viktor a 2018-as választási kampányban, a maximumra tekert sorosozás és idegengyűlölet közben kifejtette, a sokszínűség nem érték, ő nem akar egy sokszínű országot. Pedig 2010-ben azonban még azt mondta, olyan kormány kell, amely „odafigyel az emberekre, meghallgatja őket, tiszteletben tartja a különbözőségüket, és megérti gondjaikat”, a kormányprogram középpontjában a „sokszínű magyar nemzetet összekötő alapértékek, a munka, az otthon, a család, az egészség és a rend" állt.

©

A munka, az otthon, a család, az egészség és a rend központi szerepet kaptak a tízéves programadó beszédben, már igazi munkaalapú és családcentrikus társadalmat rajzolt fel akkor Orbán. „A munka ad tartást, büszkeséget és elismerést” – mondta, a család pedig alapvető érték mindenki számára – tette hozzá. Orbánnak és a Fidesznek ez a felfogása mit sem változott tíz év alatt.

Legutóbbi, ma már szokásosnak mondható pénteki rádióinterjújában Orbán utalt is arra, hogy ebben az állandóságot képviseli, amikor azt mondta, „a magyar gazdaságpolitikai gondolkodásnak a lényege, és én személyesen ezzel azonosítom magam, az, hogy nem segéllyel, hanem munkával kell segíteni az embereken és újra lendületbe hozni a gazdaságot. Ezt 2010-ben is pontosan így csináltuk.”

Tíz évvel ezelőtt Orbán egy világgazdasági válság után vette át a kormányrudat és egészen a mostani, koronavírust követő gazdasági recesszióig nem kellett válsággal megküzdenie. Ezért is külön érdekes, amikor a miniszterelnök az első kétharmados győzelme után azt mondta, hogy a 2008–2009-es válság után a világban mély és átfogó átalakulás zajlik, és ne reménykedjünk abban, hogy „mindez átmeneti lesz, és előbb vagy utóbb visszaáll a régi világrend. A régi világgazdasági rend nem fog visszaállni, a kérdés csak az, milyen gyorsan és milyen hullámokat vetve halad majd az átalakulás. Azt is látnunk kell, az előtt sem csukhatjuk be a szemünket, hogy ez a folyamat gyorsul.”

Meghallgatni az embereket

Akkor még azt is elmondta Orbán, hogyan kell(ene) kormányozni a Fidesznek.

A nemzeti együttműködés rendszerében a kormánynak nem az lesz a dolga, hogy kormányozza az embereket, hanem az, hogy az emberekkel kormányozzon. Vagyis a leendő kormánynak nemcsak mást kell csinálnia, de másként is kell csinálni: kereteket adni, bevonni az érintetteket, segítséget nyújtani, együttműködni az emberekkel a mindennapokban.

Ha ennek a két mondatnak szeretnénk megtudni a szavatossági idejét, akkor elég csak felidézni, hogyan fogadták el a múlt héten a törvényt, amivel elvették a közalkalmazotti státuszt a kulturális szférában. A törvénymódosítási javaslatot még április közepén töltötték fel a parlament honlapjára, benyújtója Semjén Zsolt, előadója pedig Kásler Miklós. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete április 9-én kapott levelet az Emberi Erőforrások Minisztériumától, amelyben azt kérték tőlük, hogy április 14-éig küldjék el az észrevételeiket, vagyis gyakorlatilag a húsvéti hosszú hétvége állt előttük a véleményalkotásra.

Külön szólt Orbán a nőkről. „Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a családomban a hölgyek igen komoly, kétharmadot meghaladó többségben vannak, tehát van fogalmam arról, hogy miként fest ma Magyarország női szemmel.” Ezen a téren is komoly változásokat ígért, elsősorban a nők iránti tisztelet és megbecsülés tekintetében, de szavaiból arra lehetett következtetni, hogy a nők és a nők tisztelete alatt elsősorban az anyaság fontosságát érti. Azóta a családpolitika csak még hangsúlyosabb lett, a Fidesz minden eszközzel a gyermekvállalásra próbálja ösztönözni a fiatalokat, de a Fidesz–KDNP néhány nappal ezelőtt csont nélkül szavazta meg az isztambuli egyezmény ratifikációjának elutasításáról szóló politikai nyilatkozatot. Azt az egyezményt utasították el ezzel, ami a családon belüli erőszak megelőzéséről, a nők és gyermekek védelméről, az elkövetők büntetlenségének megszüntetéséről szól (a kormányoldal azzal érvel, az egyezmény lényege már amúgy is a magyar jogrend része, az ideológiai megközelítést nem tudják elfogadni).

©

Ellenségképet már akkor is adott szavazótáborának Orbán. A célpontok tíz éve még nem Soros György, a migránsok és a brüsszeli bürokraták voltak, hanem az elmúlt nyolc év képviselői, az MSZP és Gyurcsány Ferenc.

Nem lehetnek illúzióink: az átmenet korszakának haszonélvezői nem adják föl. Nem fognak belenyugodni abba, hogy nem élhetnek vissza a hatalommal, nem érvényesíthetik gátlástalanul saját üzleti és hatalmi érdekeiket. Mindent el fognak követni – jó, ha tudjuk, mindent el fognak követni –, hogy visszahozzák az átmenet korszakának politikáját, megbontsák a nemzeti egységet, megakasszák a nemzeti együttműködés rendszerének építését. Igen, harcolni fognak az új társadalmi szerződés ellen.

Azonban érdemes felidézni azt is, mit mondott tíz évvel ezelőtt Orbán a kormánytöbbség és az ellenzék kapcsolatáról. Az átmenet korszakának haszonélvezőit ugyan ostorozta, de elmondta azt is, hogy

az új rendszerben a kormánynak az ország háromharmadát, a teljes magyar nemzetet kell képviselnie, és tudomásul kell vennie, hogy a demokratikusan létrejött nemzeti egységnek természetes része az ellenzék is, mégpedig ellenzékként, tehát az eltérő álláspontok és vélemények szószólójaként. A diktatórikus, erőszakkal összetákolt, megfélemlítéssel fönntartott egység nem tűri a sokszínűséget és a többszólamúságot. A demokratikus nemzeti egység esetén épp ellenkezőleg: a sokszínűség és a többszólamúság nem zárja ki, nem áll ellentétben a nemzeti egységgel.

Tíz év alatt azonban odáig fejlődött a rendszer, hogy Orbán a felhatalmazási törvény parlamenti vitáján – amikor az ellenzék ideig-óráig el tudta odázni a törvény elfogadását azért, mert nem adta meg a kormányfőnek a négyötödös többséget – azt mondta, a koronavírus-válságot az ellenzék nélkül is megoldja, Kövér László házelnök pedig a Demokratának mondta azt a minap, hogy:

ez az ellenzék nem a magyar nemzet része.

(Orbán Viktor beszédét teljes egészében a parlamenti jegyzőkönyvek között olvashatja el, illetve több darabban a YouTube-on is megtalálható, 1., 2., 3., 4., 5.)

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!
Bringázó Budapest: négy kerékről soknak, kettőről kevésnek tűnnek a fejlesztések

Bringázó Budapest: négy kerékről soknak, kettőről kevésnek tűnnek a fejlesztések

Összeomlóban: ígértek egymilliárdot a szállodásoknak, egy fillért sem utaltak

Összeomlóban: ígértek egymilliárdot a szállodásoknak, egy fillért sem utaltak

Csodás képek Darvas Ivánról - kiállítás nyílt az interneten

Csodás képek Darvas Ivánról - kiállítás nyílt az interneten