Nem tudják a bankok, kinek adjanak hitelt, mert kérdéses, ki tudja majd visszafizetni

Készen állnak a bankok a kedvezményes NHP-hitelek folyósítására, ám ők is bizonytalanok annak megítélésében, hogy melyik adós lesz életképes a koronavírus-krízis lecsengése után. Sőt, épp azoknak a kérelmét hárítják most, akiknek a legnagyobb szüksége lenne a forrásra.

Nem tudják a bankok, kinek adjanak hitelt, mert kérdéses, ki tudja majd visszafizetni

Ez nem szokványos gazdasági válság, ilyen még nem volt. Ki tud előre számolni vakcinákkal, gyógymódokkal, fertőzéscsúcsoktól függő korlátozásokkal és lazításokkal?

– indokolta egy banki elemző, miért nem rohamozták még meg a bankokat a vállalkozások a legfeljebb évi 2,5 százalékos fix kamattal hirdetett, akár húszéves futamidejű, szélsőséges esetben akár 20 milliárd forint összegű NHP Hajrá! hitelekért.

A K&H Bank gyorsfelmérése szerint a kis- és közepes méretű cégek csaknem fele érdeklődik, de csak a hatodrésze biztos abban, hogy fel is venne hitelt a koronavírus-járvány alatt, elsősorban forgóeszközök finanszírozására. Azt is inkább csak 10 millió forint erejéig, és maximum öt évre. Igaz, a legnagyobb bank, az OTP már ötmilliárd forintnyi kérelmet befogadott, és „csaknem az összes pozitív elbírálást kapott” – árulták el a HVG-nek, bár ez az ő esetükben csepp a tengerben.

Az összkép nem rózsás, bizonytalanság és óvatosság jellemző az NHP Hajrá! felvételére is, hiszen a klasszikus adósvizsgálati módszerek most csődöt mondanak. „Az érdeklődő vállalkozások kétharmada februárban még hitelképes lett volna” – mondja Sándorfi Balázs, a Bankmonitor vezetője. De vajon talpra áll-e az, aki egy csapásra elveszítette az árbevétele 50–100 százalékát vagy a partnereit?

Még az oligarcháknak is segíthet Matolcsyék új „csodafegyvere"

A nagy túlélőknek szánja a Magyar Nemzeti Bank az NHP Hajrát, amely akár negatív kamattal, majdnem teljes hitelgaranciával, munkabér és cégfelvásárlás finanszírozásával csábít. Matolcsy György unortodox várakozásaival szemben nemcsak előzhetnek, ki is sodródhatnak az éles kanyarban a vállalkozások, hiába veszik fel az MNB által a válságra fazonírozott kölcsönt, a növekedési hitelprogram (NHP) Hajrá névre keresztelt változatát.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.