„Rám még akár lehetne is mondani, hogy aludjam ki magam, járjak terápiára, de ez a törvény az interszex embereket is érinti, akiknek a nemét a szülőszobán érme feldobásával határozzák meg” – mondja Vay Blanka transznemű-aktivista, a Prizma Közösség vezetője. Magyarországon él néhány ezer olyan ember, akik esetében a kromoszómák és a nemi jegyek nem egy irányba mutatnak. Az Országgyűlés által a múlt héten elfogadott törvény elveszi tőlük a lehetőséget, hogy későbbi életük során korrigálni tudják, ha a szülészorvos esetleg rosszul döntött a nemük meghatározásakor.
Orbán Viktor szétveri a transzneműek jogait Magyarországon és most Európa többi része következik. Erre figyelmeztet az Independent brit online lap munkatársa, hozzátéve, hogy a kormányfő tehát megtette. Pont úgy, ahogy tudtuk előre, ahogy féltünk tőle - írja Jane Fae, aki szerint a politikus ily módon bevégezte a diktátori hatalom megszerzését, amikor keresztülnyomta a módosítást a Parlamenten.
Márpedig komoly következményei vannak, ha valakinek a külső megjelenése nem áll összhangban a papírjain szereplő keresztnévvel.
A bérlettel fel kell mutatni a személyit, és minden alkalommal lutri, hogyan reagál rá az ellenőr
– mondja Vay. Bólintva tudomásul veheti, vagy odahívhatja a kollégáit, hogy „apám, ilyet még nem láttatok”. Bankkártyás fizetésnél arcába kapja az ember, hogy a férje kártyájával nem fizethet, az állásinterjúk pedig addig mennek csak jól, amíg a papírokat meg nem kell mutatni.