Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A brit lapban megjelent írás hivatkozik arra is, hogy közvélemény-kutatások szerint az emberek többsége elfogadja a melegeket és a transzneműeket.
Orbán Viktor szétveri a transzneműek jogait Magyarországon és most Európa többi része következik. Erre figyelmeztet az Independent brit online lap munkatársa, hozzátéve, hogy a kormányfő tehát megtette. Pont úgy, ahogy tudtuk előre, ahogy féltünk tőle - írja Jane Fae, aki szerint a politikus ily módon bevégezte a diktátori hatalom megszerzését, amikor keresztülnyomta a módosítást a Parlamenten. Az új törvény szikár egyszerűséggel azt állítja, hogy a biológiai vagy társadalmi nemen nem lehet módosítani. Olyan többé nincs, hogy valaki másik nemet akarjon magának. De még ennél is rosszabb, hogy akik már változtattak rajta, most szembetalálhatják magukat azzal, hogy státuszukat kétségbe vonják, vagy visszacsinálják - írja Jane Fae.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.