Gazdatüntetések rövid távon biztosan nem lesznek: még a kormánypártokkal kevésbé összefonódott gazdaszervezetek is lelkesednek a Magyar Nemzeti Bank válságkezelő hiteléért, az NHP Hajrá!-ért. A HVG érdeklődésére az agrárvállalkozók inkább az uniós támogatások elosztásának magyarországi intézményeit korholták.
A földterület alapján járó kifizetések jogszerűen elhúzódhatnak a következő év közepéig, ám eddig az volt a jellemző, hogy az előlegek már a termés évében megjöttek, következő márciusra pedig a teljes összeg a farmerek zsebében volt. Az idén viszont nemhogy június végéig nem folyt be a dotáció, de többen csak a határidő után kapták meg a pénzüket.

Tejtermelő gazdaság Csitáron /// Lefölözik a támogatást
Fülöp Máté
A vidékfejlesztési tendereknél pedig nem ritka, hogy a magyar irányító hatóság még mindig nem bírált el másfél évvel ezelőtt benyújtott pályázatokat. Így fordulhat elő, hogy aki már korábban is tisztában volt vele, hogy növelnie kellene a tárolókapacitását, most mégis ott áll készletezési lehetőség nélkül, holott nem tudja, mit hoz a járvány újabb hulláma.