Merthogy e hónaptól nehezebb dolguk lesz a korrupt politikusoknak és köztisztviselőknek. Az új intézményt a rettenthetetlen és a korrupció elleni küzdelemben jártas román Laura Codruta-Kövesi vezeti. Öt ország azonban nem csatlakozott, ami sajnálatos. A magyarok és a lengyelek esetében pedig kifejezetten problematikus.
Hiszen a két legnagyobb nettó kedvezményezettről van szó, és így már csak a józan ész is azt diktálná, hogy cserébe bele kellene menniük: időről időre a körmükre nézhessenek. Csakhogy ezt a Fidesz, illetve a PiS nem így gondolja. Ebből viszont az európai adófizetők képviselőinek azt a következtetést kell levonniuk, hogy csak azok az államok kaphassanak jelentős összegeket, amelyek közreműködnek, hogy meg lehessen vizsgálni, mire is költik a pénzt. Ha nem, kevesebb jut nekik.