Három évvel ezelőtt egy férfiakból és nőkből álló társaság egy horvát kisváros kikötőjéből kihajózott az Adriára. Másfél évvel később egy egész ország azokról a nyilvánosságra került szexfelvételekről beszélt, amelyeket a társaságból valaki titokban készített a hajón – ezzel a bevezetővel kezdődött az a többrészes, idén tavasszal megjelent cikksorozatunk, amelyben a volt győri polgármester, Borkai Zsolt bukásához vezető, krimibe illő folyamatokat mutattuk be.
Három évvel ezelőtt egy férfiakból és nőkből álló társaság egy horvát kisváros kikötőjéből kihajózott az Adriára. Másfél évvel később egy egész ország azokról a nyilvánosságra került szexfelvételekről beszélt, amelyeket a társaságból valaki titokban készített a hajón. A szexbotrányba az ügy egyik főszereplője, az akkor még Győr polgármestereként tündöklő Borkai Zsolt belebukott, de megsínylette a kalandot a buli többi résztvevője, közvetve pedig a Fidesz-KDNP is.
A Borkai-sztori nem azért érdekes, mert egy konzervatív pártcsaládhoz tartozó politikus félrelépése az alapja, sokkal izgalmasabb mindaz, ami az adriai hajóút után történt. A hajóút résztvevőit ugyanis megzsarolták azokkal a felvételekkel, amelyeket az egyik résztvevő nő titokban rögzített a hajón – feltehetően megrendelésre.
Hogyan kerültek a lányok a hajóra és mi történt azon a bizonyos estén? Hónapokkal a buli után kik és hogyan húztak hasznot a felvételekből? Milyen ukázt adott ki Orbán Viktor Kubatov Gábor pártigazgatónak és mi történt azután, hogy a szexképek nyilvánosságra kerültek? 2. rész.
A zsarolás anatómiáját azonban nem ismerhette volna meg a nyilvánosság, ha Borkai barátja, a győri gazdasági-politikai “polip” egyik karja, Rákosfalvy Zoltán ügyvéd a felvételek nyilvánosságra kerülése után nem tett volna feljelentést. Ezzel akarva-akaratlanul is azt érte el, hogy az áldozatok (köztük maga Borkai) kénytelen-kelletlen elmesélték a rendőrségen, mi történt a hajón és min mentek keresztül a hajóút után, valamint a botrány kirobbanásakor.
A hvg360 – az eddig megszerzett információk és dokumentumok, köztük a zsarolási ügyben tett tanúvallomások alapján – cikksorozatban tárja fel a 2019-es önkormányzati választás kampányát meghatározó botrány eddig ismeretlen részleteit is. 3. rész.
Csakhogy a Borkai-ügy nem áll meg itt, mármint a zsarolásnál. Merthogy a botrányt nem a zsarolók, hanem Az ördög ügyvédje nevű blog robbantotta ki.
És hogy kik csinálták Az ördög ügyvédjét? Nos, a rendőrség és az ügyészség szerint a DK-s Czeglédy Csaba és néhány segítőjének köze volt hozzá. Csakhogy Czeglédy ezt tagadja, az pedig idén derült ki: a nyomozók annak ellenére nem jutottak közelebb a megoldáshoz, hogy minden követ megmozgattak.
A hasonló bulik előtt a politikai-gazdasági elit szereplői általában megteszik az óvintézkedéseket, de Borkaiék nem cselekedtek - véli Dezső András. Az ügyet részletesen feltáró újságíró szerint az is érdekes, hogy nemcsak a zsarolás idején hagyta magára a Fidesz Borkait, de a választás után is. Ellenzéki szereplők állnak a szivárogtatás mögött vagy saját árulóit keresi a kormánypárt?
Olyannyira, hogy a Borkaiék megzsarolása miatt indított büntetőeljárást egy jó ideig összevonva vizsgálták a (most újra aktív) ördög ügyvédje ügyével. Miközben két teljesen más dologról van szó: az egyik esetben klasszikus zsarolásról, melynek az elkövetőit már a nyomozás kezdetén sikerült azonosítani, a másik esetben viszont különleges személyes adattal való visszaélésről beszélhetünk, ami egy vétség, az elkövetői kör pedig teljesen más.
És hogy miért vonták össze a két ügyet?
Erre egyetlen magyarázat van: azért, mert Az ördög ügyvédje utáni nyomozásban több külföldi megkeresést is kiküldtek a rendőrök, ezekben pedig rendre azt állították, hogy zsarolás miatt keresik Az ördög ügyvédje blog készítőit. Ám még így sem jártak sikerrel, a Czeglédyék elleni gyanú nem áll erős lábakon.
A Borkai Zsoltot leleplező videófelvételek szivárogtatója kínosan ügyelt arra, hogy ne hagyjon maga után semmit, ám a profinak tűnő munka közben mégis maradt olyan nyom, ami nehezen magyarázható puszta figyelmetlenséggel. Ez utóbbi Czeglédy Csaba irányába mutat. A hvg360 megszerezte a vitathatatlanul bonyolult ügy nyomozati iratait és átnézte, mire jutott a rendőrség, amikor az Ördög ügyvédje után eredt.
De Borkai Zsolt története nem csak a rejtélyes ördög ügyvédje miatt izgalmas, hanem azért is, mert felvetődik a Fidesz szerepe is. Azt ugyanis sikerült kiderítenünk, hogy a Fidesz felső vezetése tudott arról, hogy Borkaiékat megzsarolták, de nem sokat tett, vagy nem sokat tudott tenni azért, hogy a zsarolást leállítsa.
Nemcsak a Fidesz vezetése tudott az Ördög ügyvédje blog megjelenése előtt a Borkaiék bukásához vezető felvételek létezéséről, de legkésőbb 2019 augusztusában több ellenzéki politikus is van, akihez a felvételek is eljutottak - derül ki a kutatásunkból, és akad olyan tanúvallomás is, ami ezt támasztja alá.
Pedig a zsarolás egyik gyanúsítottjáról, F. Gáborról kiderítettük, hogy jól ismerte a Fidesz pártigazgatóját, Kubatov Gábort. És hogy legyen még egy csavar a történetben: nemcsak az derült ki a birtokunkba került nyomozati anyagokból, hogy a Dózsa György úti halálos balesetben érintett M. Richárd is érintett volt a Borkai-ügyben, hanem az is, hogy a zsarolókat az a Tóth Csaba próbálta megállítani, akit idén vettek őrizetbe egy gazdasági bűncselekmény miatt.
Színes társaság gyűlt össze tavaly ősszel egy budapesti luxusszállodában azért, hogy egy adriai hajóúton titokban készült felvételről beszélgessenek: mások mellett a Dózsa György úti halálos baleset miatt ekkor már eljárás alatt álló M. Richárd, a Városliget beruházásait védő biztonsági cég vezetője, a Kubatov Gábor fideszes pártigazgatóval is jó kapcsolatot ápoló Tóth Csaba, valamint F. Gábor, aki később a felvételek miatt indított zsarolási ügy egyik gyanúsítottja lett. M. Richárd a találkozóra magával vitte azt a pendrive-ot is, ami még 2018 nyarán, a házi őrizete alatt „felejtődött” nála. A pendrive-on azok a felvételek voltak, amelyek később Borkai Zsolt győri polgármester bukásához vezettek. A Borkai-felvétel útjának eddig nem ismert részleteinek jártunk utána. A szálak az alvilágba vezettek.