A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Orbán Viktor és a Fidesz elemi érdekévé vált a Mol túlélése és üzleti virágzása, miután a kormánypárthoz lojális emberekkel feltöltött két közérdekű vagyonkezelő alapítvány a legnagyobb tulajdonosok közé került a vállalatban.
Széles mosolyával és olasz pizzájával néhány hete már a neves szakács, Gianni csalogatja be a vásárlókat a Mol-kutak üzleteibe, ahol hasra esés nélkül az sem tud eljutni a kasszához, aki csak tankolni akar. A boltok berendezői ugyanis igyekeznek megkerülhetetlenné tenni a Mol üzlethálózatának, a Fresh Cornernek a saját márkás termékeit, köztük a szemes kávét és a Sole-Mizo által gyártott tartós tejet. Így akarva-akaratlanul az is szembesül az olajipari vállalat átalakulásával, akit amúgy hidegen hagyna, hogy a Mol miként próbálja megőrizni piaci pozícióját a klímavédelmi követelmények és a fogyatkozó szénhidrogénkészletek közepette. Az üzleti szempontból jogos törekvések azonban nemcsak abban találkoznak az Orbán-kormány politikai céljaival, hogy jól prosperáljon az ország legnagyobb, a GDP 2 százalékát adó vállalata, hanem abban is, hogy egy esetleges kormányváltás után is megmaradjon a jelenleg hatalmon lévők befolyása.
Aligha lehet kritizálni a Mol igyekezetét, hogy lépést akar tartani a gazdaság átalakulásának ütemével, aminek az egyik legfontosabb célja a szén-dioxid-kibocsátás drasztikus visszaszorítása. Ez nemcsak a környezet megőrzése szempontjából elemi követelmény, hanem európai uniós elvárás is. Ezzel párhuzamosan a kereslet is gyökeresen átalakul a Mol hagyományos piacain.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.