Bari Judit: Az Ukrajnából menekülő romák az utolsók, akik segítségre számíthatnak

Ami most Ukrajnában történik, embertelen, a következményei viszont, a félelem, a menekülés, a bizonytalanság és a segítő szándék nagyon is emberi. Krízis idején az egymásrautaltság természetes, most egy éjjel is elég volt ahhoz, hogy az Európai Unió Tanácsának 2001-ben, még a délszláv háború idejére kidolgozott, de soha nem alkalmazott ideiglenes védelmet biztosító irányelvét aktiválják.

Ez hosszú időn át váratott magára, igaz eddig többségében nem európai emberek érkeztek Európa határaihoz. A tagországok kormányai – azok, amelyek a menekültkérdésben eddig nem akartak együttműködni – rekordgyorsasággal módosítottak a migrációs intézkedéseket, és egyetértettek a krízisre való azonnali és emberséges reagálással.

Még természetes, hogy a menekült szóról ritkán asszociálunk európaiakra. De most azzal szembesülünk, hogy a milliók, akik menekülnek, ránk hasonlítanak, ők mi vagyunk, fehérek és keresztények. A megjelenésük az európai társadalmakban aligha jelenthet problémát. Hozzánk hasonlóknak látjuk az érkezőket, magunkat pedig dolgos embereknek, iskolázottnak ismerjük, és azt gondoljuk, hogy nem jelentünk veszélyt a közrendre. Az uralkodó, többségi társadalom nem tűri, hogy rosszul bánjanak a hozzá hasonlókkal. Nem szívesen teremt precedenst arra, hogy fehér ember a másik fehéret áldozati helyzetében vegzálja.

„Magyarként azt gondoljuk, rossz nekünk, de ilyenkor kiderül, van, akinek mi is adhatunk"

A civilek pillanatok alatt megszervezték az ukrajnai menekültek ellátását. De kik azok, akik a meleg szobából kezdeményezett utalás helyett vagy mellett a saját lakásukba fogadnak be rászorulókat, és miért vállalkoznak erre?