Helyek, amelyek már nincsenek: Ada Kaleh, Jókai Mór „Senki” szigete

„A Duna jobb ágának medrében volt sok ideig egy sziklatömeg, melynek alsó felén a lomhán kanyarodó ár zátonyt rakott le. Egy nagy téli áradás alkalmával aztán nekiment a jeges zaj az Osztrova-szigetnek, s annak egy csúcsát leszakította, magával ragadva földet, követ, derékfákat erdőszámra; akkor azzal a jéggel, sziklával, faderékkal vegyes özönvízi gomollyal megtorlott a szikla mögötti zátonyon. A gomoly ott maradt. És aztán félszázadig évről évre az új áradás új iszapréteget hordott föléje, új kavicstorlattal terjeszté ki körületét, az elkorhadt fatörzsek földéből ősnövényzet burjánzott elő, gyors növéssel, minő az újvilági természet alkotása, s lett ott azon a helyen egy névtelen sziget. Mely senkié sem; melynek nincs sem földesura, sem királya, sem hatósága, sem papja, mely nem tartozik semmi országhoz, semmi vármegyéhez, semmi diocoesishez. A török–szerb határon sok ilyen paradicsomi hely van, melyen nem szánt, nem kaszál, nem legeltet senki. Egyedül a vadvirágnak és a vadállatnak hazája” – írja Jókai Az aranyemberben Ada Kaleh szigetéről, amit ő a „Senki” szigetének nevezett el történetében.

• A kezdetek

Persze a nagy mesélő cifrázott egy kicsit a valóságon, hogy ezzel is kiemelje a sziget vadregényes jellegét, hiszen Ada Kaleh nem csak a világ zajától elvonulni vágyók menedékeként funkcionált elsősorban, hanem stratégiai szempontból igen fontos területnek is minősült, aminek következtében rendre megemlítik a környék sorsát időlegesen elrendező mindenféle békeszerződésekben is. Nem véletlenül, hiszen aki birtokolta a szigetet, az ellenőrizni tudta az Al-Dunán zajló hajóforgalmat, aminek békeidőben a kereskedelem, háborúban pedig a hadműveletek szempontjából volt nagy jelentősége.

Első prózai kötetével al-dunai utazásra hív bennünket Szálinger Balázs

A könyv egy családi utazás során készült jegyzetekből kerekedett szubjektív beszámolóvá.