#Jókai Mór


Nehéz lett volna megjósolni, de Indiába is eljutott Jókai sci-fije

Összművészeti eseményt szervezett a Magyar Vendégoktatói Hálózat és a Liszt Intézet Delhiben és Benáraszben a Jókai200 emlékév keretében. Gyenes Zsófia és Gróf Ferenc képzőművészek újraértelmezték a legolvasottabb magyar író kevésbé ismert, 1872 és 1874 között írt A jövő század regénye című művét. Azt akarták bemutatni az indiai közönségnek, hogy egy XIX. századi magyar szerző nagyon hasonló világban élt, mint amilyenben mi most: a pánik az a kulcsszó, amely Jókai korát összeköti a 21. századdal.




„Sexuális erotománia folytán beállt aggkori elmegyengeség” miatt vették volna gyámság alá a szerelmes Jókai Mórt

„Végre is az ember akkor nyúl a mézhez, amikor vágyik rá. Teljesen a Jókai magándolga az, amelyhez senkinek semmi köze” – írta Mikszáth Kálmán a kétszáz éve született Jókai Mór kései házasságáról. Ma sem tudni, érdekből vagy szerelemből ment-e hozzá egy húszéves színinövendék a nála 54 esztendővel idősebb, tekintélyes íróhoz. A frigyből országos botrány kerekedett, de még súlyosabb megaláztatás várt később az özvegyre, Nagy Bellára, akit zsidó származása miatt is támadtak.


Wesselényi megmentette, Petőfi kigúnyolta – Laborfalvi Róza még a halála után is szálka volt a Jókai-imádók szemében

Petőfi Sándort, az író barátját annyira feldúlta a küszöbön álló házasság híre, hogy elrohant az eljegyzési ebédjükről. Sőt még az évtizedekkel későbbi, Mikszáth-féle Jókai-életrajzban is az volt a narratíva, hogy a Nemzeti Színház vezető tragikája, „a hervadó nő” számító módon behálózta a nála fiatalabb, tapasztalatlan írót, aki még csak nem is az első férfi volt az életében. Hogy ez mennyire volt igaz vagy sem, kiderül Szécsi Noémi Jókai és a nők című könyvéből, amely az író születésének 200. évfordulója alkalmából jelent meg.



Helyek, amelyek már nincsenek: Ada Kaleh, Jókai Mór „Senki” szigete

Új cikksorozatunkat Helyek, amelyek már nincsenek címmel indítjuk útjára, és ebben olyan természeti képződményeket, vagy ember által alkotott építményeket mutatunk be, amik mára már eltűntek. Elsodorta őket a történelem, a természet, vagy az emberi nemtörődömség és mohóság. Elsőként Az aranyemberből sokak által ismert „Senki” szigetéről írunk, ami nem Jókai elmeszüleménye, egy nagyon is létező kis sziget volt az Al-Dunán, amit aztán a vaskapui vízerőmű megépítésekor Orsova óvárosával egyetemben elárasztottak.



„Jókaival szemben merénylet a nagy regényeit hetedikeseknek tanítani”

Az iskola működése egy nagy színjáték. A politika előírja, mit kell „leadni” az iskoláknak, a tanárok úgy csinálnak, mintha megtanítanák, a diákok úgy csinálnak (vagy már nem is csinálnak úgy), mintha megtanulnák. Valójában pedig ontja a közoktatás a műveletlen tömegeket – véli Knausz Imre oktatáskutató, aki szerint a felső tagozatban nem a tananyagra kellene koncentrálni, hanem a diákok érdeklődését kellene felkelteni a világ dolgai iránt.






Tóth Krisztina és a kommentelők: amikor az irodalom nem több mint bunkósbot

Az író nem darálta le Jókai Mór könyvét, csak azt mondta, kivenné Az arany embert a kötelező olvasmányok listájáról. De a darálással se kavarhatott volna nagyobb vihart, pedig érdemes lenne eljátszani a gondolattal, hogy egy-egy kötelező olvasmány világképe nem tanórai, hanem „csak” praktikus, hétköznapi értelemben talán még fontosabb is lehet egy fiatal olvasó számára, mint egy mű többi tulajdonsága.