Friedman szerint nem csak azért mélypont az orosz elnöknek a mostani, mert elvesztette az elfoglalt területek jó részét, hanem mivel Kína és India majdnem 3 milliárd ember nevében közölte vele: egyáltalán nem örül annak, hogy a hadműveletek folytán az egekbe tart az energia és az élelmiszer ára. Ráadásul az ikonikus popsztár, Alla Pugacsova kiállt a „különleges katonai művelet” ellen, mondván, hogy az páriává teszi az országot és igen-igen sokat ront az életszínvonalon. És az elnöknek nincs jó választása, B terve.
New York Times-jóslat: Putyin háborújának három végkimenetele lehet, esetleg négy
Körbeszimatolt a múlt héten Európában Thomas Friedman, a lap jeles biztonságpolitikai szakértője, hogy felmérje, hová vezethet az orosz egységek fejvesztett menekülése Ukrajnában. Arra jutott, hogy pont jókorra időzítette a látogatást, mert ez volt a mélypont Putyin számára a háború megindítása óta.
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
Magyar Péter: a volt főügyész politikai okokból minősítette át a telefon-ügyét rongálásból lopássá
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között az amerikai elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, „az újdonság erejével hatott rá” a tűzszünet híre.