FAZ-jelentés Brüsszelből: Mire jók Orbán ígéretei?
Orbánnak nem rosszak a lapjai, a tétet ő maga emelte meg. Ki mivel érvel az uniós pénzekről szóló vitában?
Varga Judit hihetetlen dolgokat tud mondani, anélkül, hogy belepirulna. Például, hogy Magyarország elkötelezettnek érzi magát az EU értékei iránt, és szükségesnek tartja az Unió gazdasági érdekeinek védelmét. Sőt, a tegnapi tanácsülésen Magyarországot egyenesen példaként ajánlotta a többiek számára. Merthogy szerinte a jogállami eljárás mutatja, miként kell konstruktív párbeszédet folytatni, az egyeztetések egyben az egységet jelképezik.
Így vezeti be helyzetértékelését a vezető német lap sokat látott brüsszeli tudósítója, aki minden edzettsége ellenére sem igen képes leplezni meghökkenését az igazságügyi miniszter kijelentései hallatán Thomas Gutschker persze tudja, hogy sok pénzről van itt szó, a felzárkózási alapból a Bizottság 7,5 milliárdot tart vissza. Ez az egyötöde annak az összegnek, amit az éves közösségi költségvetésből Magyarországnak előirányoztak.
Az Orbán-kormánynak két hónapja volt, hogy elhárítsa a fenyegető veszélyt, azaz végrehajtsa a kilátásba helyezett reformokat. A határidő ma jár le. A Bizottság e hónap végéig alakítja ki álláspontját, attól függ, hogy miként határoznak a pénzügyminiszterek Mikulás napján.
Ezért már most megy a küzdelem, hogy miként ítéljék meg a magyar lépéseket.