Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
A kercsi híd, az arcvonaltól biztonságosnak gondolt távolságban lévő köldökzsinór ukrán támadás folytán részben összeomlott, szimbolikai és logisztikai nehézségek elé állítva az orosz vezetést. A harkivi és herszoni ukrán áttörések a keleti és a déli fronton döntőnek látszottak, moszkvai puccskísérletről sutyorogtak, ehhez képest a létezhető legdurvábbat választotta a Kreml: újfent kijevi lakóövezeteket kezdett rakétázni.
A múlt hétvégén volt minek örülni. A neosztálinista imperializmus megbicsaklani látszott, Vlagyimir Vlagyimirovicsnak szomorú lett a kerekszülcsije (70), kiderült, hogy haditechnikája korszerűtlen, pontatlan, hadserege bár brutális, de motiválatlan, hadvezetése nemhogy egy Kutuzov- vagy Zsukov-szintű stratégával nem bír, de még egy Tolbuhinnal sem,
az embernek tényleg a Kaszópusztán helikopterről AK–47-essel őzekre lövöldöző Czinege Lajos hadseregtábornok jut az eszébe Szergej Sojgu hadügyminiszter közelmúltbeli tevékenységén mélázva.
Butabombák és tankok roncsderbin - az orosz hadsereg nem más, mint "buhera mátrix"
A nyugati katonai elemzők azt találgatják, hogy az invázió elején még általuk is megjósolt gyors ukrán összeomlás elmaradásában a hősies ellenálláson kívül mekkora a szerepe annak, hogy az orosz hadsereg nem úgy néz ki, ahogy lefestették.
