Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
HVG: Miközben beszélgetünk, diákok és szülők tüntetnek a pedagógusokért. Legendás tanárként követi a történéseket?
Lator László: Amikor Körmenden tanítottam a sztálini, rákosista időkben, eszünkbe sem jutott ilyesmi, vagy hát legföljebb eszünkbe jutott. De a fiam most is tanít a Veres Péter Gimnáziumban, neki éppen megadatik ez a szolidaritásélmény.
HVG: Magyar–német szakosként tanított oroszt és szertornát is. A testedzés még mindig a napirendje része? Van valamilyen receptje a fizikai és szellemi karbantartásra?
L. L. : Versenyszerűen szertornásztam a beregszászi gimnázium csapatában, és a mai napig tornászom, de hát a korábbiakhoz képest azért ez már majdnem semmi. Receptem nincs.
HVG: Az Eötvös Collegiumból 21 évesen zárták ki. Mi volt a konkrét ok?
L. L. : Egyik kollégistatársam, Pándi Pál dekadens, pesszimista jelzőkkel illette a verseimet. De volt a Collegiumban egy másik kiirtóm is, Falus Róbert – később szegény a vonat alá feküdt, és az levágta mind a két lábát. Emlékszem, amikor ölben hozták fel az Európa Könyvkiadóba, olyan kedvesen kérdezte tőlem, átölelve: „Hogy vagy, Laci?”, hogy én elfelejtettem neki a korábbi rondaságát. Pándi részéről soha nem volt semmiféle megkövetés, de mégis muszáj sajnálnom, milyen szép fiatal arc, hatvanéves múlt, amikor meghalt.
Kényszerdíjazás
Kényszerdíjazás Kossuth-díja ügyében Pándi Pál három levelet is írt Aczél Györgynek. A politikus egyik famulusaként azt kérte a címzettől, hogy ne adományozza neki a legrangosabb művészeti díjat. Többszöri nekirugaszkodása ellenére a levélíró 1970 áprilisában, az Országház kupolacsarnokában mégis kénytelen volt átvenni a nem kívánt ordót.
