A Pride volt az Orbán-rendszer temetési menete
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban.
Hasbeszélő
Az úgy volt, hogy hét közepén, távol mindenféle turistacsapástól, egyáltalán nem trendi helyen éppen csak megcsíptünk dél tájban foglalás nélkül egy szabad asztalt, és ahhoz is fel kellett tornázni magunkat a padlástérben kialakított, kissé félhomályos galériára. Fene se gondolta volna, hogy a Zöld Kapu ennyire bevonzza a nagyétkű népeket, akik a déli harangszóra is képesek brutális adagokat eltüntetni. Mi nem tartoztunk közéjük, pedig majdhogy éhgyomorra mentünk. Ez utóbbi direkt volt, mert derengett néhány évvel ez előttről, hogy itt a degeszre evés a módi. De vagy az adagok nőttek tovább, vagy a mi kapacitásunk csökkent a kor előrehaladtával.
Az igazság az, hogy a cidris tavaszban amúgy tényleg vágytunk egy kis óbudai hangulattal spékelt húzósabb kajálásra. Úgy is, hogy tudtuk, a Zöld Kapu echte óbudai muskátlis udvaráról a felelőtlen áprilisi időjárás-felelős miatt le kell majd mondanunk. Echte? Sokan hiszik, hogy tán Krúdy is járhatott ide a Korona térről, mert az illúzió tökéletes. Sárgára vakolt, földszintes ház – egy panelházsorral átellenben – zöldre mázolt kapuval, zsalugáterekkel, a jellegzetes szemes háztetővel hitelesíti magát. Odabent a földszinten pecsétes téglákkal rakott söntéspult, itt s az emeleten is hosszú fapados, persze, hogy – erősen kifakult – kockás abroszos asztalok, zöld mázas cserép fűszertartók, fonott kosárban a – közértes – kenyér, a falakon az elvárt relikviák a városrész kiskocsma múltjáról tanúskodva. Szóval, ahogy körülnézünk, nehéz elhinni, hogy ez egy nem „mindig is volt” hely, hanem a 90’-es évek végén találták ki.
Kockásterítős, óbudai
hvg.hu
